Hazatértek egy hatvanöt éve hősi halált halt magyar pilóta földi maradványai

InfoRádió / MTI
2010. október 1. 15:45
A hazának soha sem szabad elfelednie katonáit. Különösen azokat nem, akik életüket áldozták érte - jelentette ki egy II. világháborús légi ütközet során eltűnt magyar pilóta földi maradványainak fogadása alkalmából a Honvédelmi Minisztérium államtitkára az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison.

Az eddigi vizsgálatok és kutatások eredményei alapján szinte bizonyosan Horváth György hadnagy hamvait rejti a nemzetiszín zászlóval letakart, helikopterrel Szlovákiából Magyarországra szállított koporsó, amelyet katonai tiszteletadással fogadtak a szolnoki bázison.

Az ünnepi megemlékezésen Simicskó István úgy fogalmazott: a hadnagy hozzátartozóit és minden jelenlévőt megnyugvással tölt el a tudat, hogy a II. világháborúban Szlovákia területén hősi halált halt pilóta végre hazatérhetett szülőföldjére. Hangsúlyozta: "a mai esemény legfontosabb üzenete, hogy a hazának soha sem szabad elfelejtenie katonáit. Különösen azokat nem, akik életüket áldozták érte". Az államtitkár szerint a pilóta példája üzenet a jelen katonáinak: ha kell, mindenek felett, akár még életük árán is védelmezzék Magyarországot.

Simicskó István ezek után köszönetet mondott a hős katona és repülőgépe exhumálásában részt vevő szlovák és magyar kutatóknak, majd a ceremónián közreműködő tábori lelkész búcsúzott a hadnagytól mondván: "Egy pilóta, egy igazi hajózó mindig a levegőben érzi jól magát. Horváth György is az égbe vágyott, a lelke pedig reményeink szerint a mennybe jut".

Horváth György utolsó bevetéséről és földi maradványainak felfedezéséről, feltárásáról, illetve e munka jelentőségéről a szolnoki alakulat égisze alatt működő repülőmúzeum munkatársa, Magyarország egyik legismertebb roncskutatója beszélt az MTI-nek.

Magó Károly elmondta: az ügy kapcsán kialakult példaértékű összefogást jelzi, hogy a Szlovák Köztársaság belügyminisztériuma, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a HM Hadisírgondozó Iroda és az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis közösen intézkedett a pilóta hazahozataláról. A csontokból azonban csak az ezt követő DNS-vizsgálat alapján lehet minden kétséget kizárólag megállapítani az elhunyt személyazonosságát. A mintát Horváth György hetvenöt esztendős húgának DNS-mintájával fogják majd összevetni.

A hadnagyon kívül azonban napjainkban még mindig mintegy huszonöt olyan magyar pilóta sorsa ismeretlen, akik a II. világháborúban tűntek el. Az azóta eltelt bő hatvan esztendőben közülük mindössze tíz katonát tudtak exhumálni a szakemberek. Először a szlovákiai Búcs község határában fordult elő, hogy külföldön lezuhant repülőgép roncsaiból előkerült magyar pilóta maradványait nemzetközi együttműködésben tárták fel. A tényleges exhumálás előzményeihez azonban hozzátartozik, hogy a repülőgép roncsait először az 1960-as években szántás közben találták meg helyi gazdálkodók.

A motort akkoriban ki is emelték, ám a kutatás ezt követően hosszú ideig abbamaradt. Újabb évtizedek teltek el addig, míg 2009 őszén folytatódhatott a munka. Ekkor viszont már szlovák és magyar roncskutatók közösen végezték az ásatásokat. Mintegy negyven köbméter földet rostáltak át az utolsó morzsáig, hiszen a legapróbb ruhafoszlányra vagy fémszilánkra is szükségük lehetett a gép és a pilóta azonosításához.

Végül az előkerült csontok, öltözékrészletek és roncsdarabok alapján a szakértők megállapították, hogy minden valószínűség szerint azt a Messerschmitt 109-es típusú, német gyártmányú vadászgépet ásták ki a földből, mellyel Horváth György szállt fel 1945. február 19-én a veszprém-jutas-i repülőtérről.

Az irattárakban ugyancsak hosszas nyomozás eredményeként fellelt korabeli hadikrónikák tanúsága alapján az akkor 23 esztendős hadnagy gépe egy szovjet repülők ellen indult légitámadás résztvevőjeként kapott végzetes találatot. A vasvári fiatalemberről azonban évtizedeken át hiába várt újabb hírt családja. Eltűntnek nyilvánították, de bizonyosat senki sem tudott róla - egészen tavalyig.

Magó Károly állítja, mindez a magyar katonai repülés történetében is fontos mérföldkőnek számít. A közreműködők számára pedig az jelenti a kutatás legnagyobb sikerét, hogy végre lezárulhat egy bátor katona tragikus története, akinek ily módon hozzátartozói és tisztelői méltó módon adhatják meg a végtisztességet és aki immár saját szülőföldjén alhatja békében tovább örök álmát.