Hivatalosan senki nem kereste meg ólommérgezéses panasszal az MH 2009 konzorciumot - közölte a társaság szóvivője. Egyetlen tény biztos: valóban dolgozott néhány olyan festő korábban a Margit hídon, akik újabb munkára jelentkeztek. A munkába állást minden esetben összekötik egy szűrővizsgálattal, ahol kimutattak bizonyos mértékű ólomexpozíciós értéket. Azonban ez soha nem ólommérgezést jelent, csupán egészségügyi határértéket - mondta el Tóth Kata.
Arról nincs tudomása a kivitelezőnek, hogy ezek a munkások azonosak-e kereskedelmi csatornának panaszkodókkal. Ennek próbálnak utána járni a konzorciumnál - tette hozzá.
Tóth Kata megjegyezte, hogy a szűrést minden építkezésen évente kell elvégezni, az MH 2009-nél azonban háromhavonta ismétlik. Hangsúlyozta: világszerte azok a munkások, akik a Margit hídnál használt festéktípussal dolgoznak, egyféle maszkot viselnek, amely megvédi őket az ólommérgezéstől. A konzorcium az ilyen védőfelszerelésekre csaknem tízmillió forintot költött - jelezte a szóvivő.
Az ólommérgezést a maszk viselésén túl úgy is meg lehet előzni, hogy a festők gyakran kezet mosnak. Erre a kivitelező cégnél szintén nagy gondot fordítanak - mondta Tóth Kata.
Zacher nem tud róluk
A Péterfy Sándor utcai Kórház klinikai toxikológiai osztályának vezetője kijelentette, hogy ő egyetlen ólommérgezett beteggel sem találkozott. Zacher Gábor elmondta, hogy csupán az egyik kereskedelmi csatornától keresték meg, és azt mondták: náluk jelentkezett valaki, akinek kórlapján az ólomszint 500 mikrogramm/liter fölötti értéket mutatott.
Föltették a kérdés, hogy ez az érték mit jelent, mire a toxikológus azt válaszolta: ez bizony krónikus ólommérgezés, amit kezelni kell. A megengedett egészségügyi érték felső határa ugyanis 400 mikrogramm literenként. Erre a kezelésre speciális gyógyszert alkalmaznak, amely kivonja az ólmot a lágyszövetekből és a csontokból.
Zacher Gábor azt mondta: az ólommérgezés tünetei attól függnek, hogy akut vagy krónikus esetről van-e szó. Akut mérgezésnél, amivel ritkábban találkozik a toxikológus, a szerves ólomvegyületek lenyelése már egy-két óra alatt idegrendszeri- és szívritmus zavart okoz.
A krónikus mérgezés viszont visszatérő hasi panaszokkal, görcsökkel jelentkezik, megjelenhetnek itt is idegrendszeri tünetek, a toxin pedig a vesét szintén megtámadhatja.
A kórházban évente 15-20 ólommérgezéses beteget látnak el - tájékoztatott a szakember.