Tovább tevékenykednek az eltiltott cégvezetők

InfoRádió / MTI
2010. szeptember 29. 14:54
A bíróságok az utóbbi egy évben száznegyven cégvezetőt tiltottak el a pozíciójuk betöltésétől, ehhez képest az Opten kapcsolati hálóiban az eltiltottak közül több olyat találni, aki jelenleg is több másik gazdasági társaság vezető tisztségviselője - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

A gazdasági társasági törvény módosítása nyomán tavaly óta 5 évre eltiltják a cégvezetéstől azt a menedzsert, aki - bár felelősségét a ki nem elégített követelésekért a bíróság egy cég felszámolása során megállapítja - a fizetési kötelezettségeit nem teljesíti. A törvénymódosítás ezzel egy időben kettőről három évre emelte az eltiltást azok esetében, akik megszűnéssel törölt cégben töltöttek be vezető pozíciót a megszűnés előtti évben.

A 140-es tilalmi listán szereplő legtöbb személy az elmúlt években - és jelenleg is - több cégben vállalt vagy vállal vezető szerepet. Sőt közülük nem egy - mit sem törődve a szankcióval - az eltiltás után néhány héttel lépett szolgálatba menedzserként valamelyik újonnan alapított cégben - áll a közleményben.