Orbán: A forinthiteleseken is segítene a kormány

Infostart
2010. szeptember 28. 13:38
A forintalapú lakáskölcsönnel küzdők is számíthatnak segítségre, de az áruhitelekre nem tervezi kiterjeszteni a segítséget a kormány - ezt jelezte a Békés Megyei Hírlapnak adott interjúban Orbán Viktor.

A kormányfő tegnap kampánykörútjának részeként rövid látogatást tett Szarvason és az interjúban úgy fogalmazott: "A programot az áruhitelekre — beleértve a gépjárműhiteleket is —, nem tervezzük kiterjeszteni. Azoknak tudunk segíteni, akiket az a veszély fenyeget, hogy fedél nélkül maradnak."

Orbán hangsúlyozta: "Döntöttünk: Magyarországon nem lesznek kilakoltatások, és ezt meg kell érteniük a bankoknak is. Tervezzük, hogy ebbe a programba a devizahitelesek mellett bevonjuk azokat is, akik forintban vettek fel lakáskölcsönt."

Mint ismert, a kormány október közepére ígéri a Nemzeti Eszközkezelő Társaság felállításával kapcsolatos terv részleteinek kidolgozását. A kormányfői jelzés most egyértelműsítette: csak a jelzálogalapú kölcsönöket felvevőkre vonatkozna majd a terv.