Októberben tartják a népszámlálás főpróbáját

Infostart
2010. szeptember 28. 18:30
Népességszámlálási próbafelvételt végez októberben a Központi Statisztikai Hivatal. Az InfoRádiónak az intézmény osztályvezetője elmondta: nyolc települést jelöltek ki a vizsgálatra az ország különböző pontjain.

A hivatal mindenképpen szeretné kipróbálni a 2011-es népszámlálás előtt a kérdőíven szereplő kérdések és az adatfeldolgozási rendszer hatékonyságát - szögezte le a KSH osztályvezetője.

Csincsák Éva elmondta, hogy a próbafelvételre nyolc területet jelöltek ki. A vizsgálat Zugló, Debrecen, Balatonalmádi és Nagykálló egyes részein élőket, valamint Medgyesegyháza, Bóly, Ják, illetve Prügy teljes lakosságát érinti majd.

A számlálóbiztosok október hatodika és tizedike között mindenkit személyesen keresnek fel. Eljuttatják hozzájuk a kérdőív csomagot, és megkérdezik azt is, hogy milyen módon szeretnének részt venni a programban. Erre három lehetőséget ajánlanak fel a válaszadóknak.

Kitölthetik a kérdőíveket interneten, a csomagban levő példányokon, vagy akár interjú formájában is elmondhatják válaszaikat a kérdezőbiztosoknak. A kérdések alapvetően a demográfiai adatokról szólnak, de akad néhány olyan is, amely szenzitív választ igényel - tájékoztatott az osztályvezető.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást