Századvég: tartja a Fidesz-KDNP a kétharmados támogatottságot

InfoRádió / MTI
2010. szeptember 27. 16:47
Tartja a Fidesz-KDNP a kétharmados támogatottságot; a parlamenti pártok társadalmi támogatottsága nem, vagy csak alig módosult a korábbi felméréshez képest a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatása szerint.

Egy héttel az önkormányzati választások előtt a pártok erőviszonya megegyezik azzal, amit 2010 tavaszán, az országgyűlési választások időszakában mutattak az adatfelvételek. "A parlamenti ellenzék kispártjai a választások óta eltelt hónapokban érdemben nem tudtak erősödni, mi több, a Jobbik és az MSZP esetében kisebb lemorzsolódás figyelhető meg" - olvasható az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

Mint írták, a megkérdezettek körében a Fidesz-KDNP pártszövetség támogatottsága kismértékben nőtt (1 százalékkal) augusztusi felmérésükhöz képest. Az állampolgárok közel fele (47 százalék ) szavazna a vezető kormánypártra.

Az ellenzéki pártok pillanatnyi népszerűségében ugyancsak nem szignifikánsak azok a változások, amelyeket rögzítettek: az MSZP 1 százalékkal kevesebb szimpatizánst tudhat maga mögött (12 százalék) mint egy hónappal ezelőtt, hasonló mértékű apadás figyelhető meg az Lehet Más a Politika (LMP) táborában (5 százalék) is, viszont a Jobbik 1 százalékkal növelni tudta támogatottságát (8 százalék).

A kérdezettek negyede szeptemberben sem akart vagy nem tudott erre a kérdésre válaszolni.

Az előző hónaphoz képest a biztos szavazó pártválasztók esetében is csupán kisebb elmozdulások figyelhetők meg: a Fidesz-KDNP fölénye ebben a kategóriában még magabiztosabbnak tűnik, a pártszövetségre szeptemberben a megkérdezettek 66 százaléka voksolna. Az MSZP támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók vonatkozásában is csökkent 17-ről 16 százalékra, az LMP szintén 1 százalékos népszerűségvesztést könyvelhet el, viszont a Jobbik növelni tudta 1 százalékkal bázisát. A Jobbikra ezen a bázison a megkérdezettek 9 százaléka, míg az LMP-re 6 százaléka szavazna szeptemberben - olvasható.

A felmérés szerint az országos részvételi szándék szeptemberben kismértékben tovább csökkent augusztushoz képest, a megkérdezettek 57 százaléka (1 százalékponttal kevesebb) jelezte, hogy részt venne egy most esedékes országgyűlési választáson.

Ettől a szavazói hajlandóságtól némileg elmarad az önkormányzati voksolás esetében jelzett biztos részvételi szándék, ami a kutatás szerint szeptember végén 52 százalékon állt.

A Századvég szeptember 20. és 24. között végezte kérdőíves közvélemény-kutatást, amelynek során ezer, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korút kérdezett meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kern Tamás, a Századvég Alapítvány tudományos fõmunkatársa
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást