Magas a vízszint, eresztik a Balatont

Infostart
2010. szeptember 27. 11:04
Idén már nem zárják le a Balaton siófoki zsilipjét, folytatódik a tó vizének eresztése - mondta az InfoRádiónak a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. Az átlagos vízszint jelenleg 121 centiméter,

A hétvégén átlagosan tíz milliméternyi csapadék hullott a Balaton vízgyűjtő területén, és a talaj is telített, emiatt az eddigi húsz helyett immár másodpercenként 35 köbméternyi víz érkezik a tóba a Zala folyóból - mondta az InfoRádiónak a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.

A Zala egyébként is erős vízhozama miatt három héttel ezelőtt újra meg kellett nyitni a siófoki zsilipet, ám így sem távozik annyi víz a Balatonból, mint amennyi érkezik. A tó átlagos vízszintje ezért elérte a 121 centimétert - tette hozzá Csonki István.

A szakember szerint az eresztés az év végéig folytatódik majd, hiszen ahhoz, hogy a Balaton be tudja fogadni a tavaszi csapadékmennyiséget, a vízszintnek nem szabad meghaladnia az egy métert.

Csonki István megjegyezte: Fejér, Veszprém és Tolna megyében továbbra is tart a víz okozta károk helyreállítása, és a csapadékosnak ígérkező ősz miatt a belvíz elleni védekezésre is fel kell készülni.

Hanganyag: Szépvölgyi István


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást