Aki egyszerre lehet polgármester és képviselő

InfoRádió / MTI
2010. szeptember 26. 11:57
Egyszerre lehet valaki polgármester és képviselő is, ha az október 3-ai megmérettetésen mindkét választáson jelöltként elindult és nyer. A két mandátum betöltésére csak a 10 ezer lélekszám feletti településeken biztosít lehetőséget a jogalkotó.

Az egy hét múlva esedékes önkormányzati választáson többen is vannak - például fővárosi kerületekben - akik polgármesterjelöltként és egyéni választókerületi képviselőjelöltként is megmérettetik magukat.

Ezzel a lehetőséggel a négy évvel korábbi választásnál is többen éltek, így a jelenlegi önkormányzati képviselő-testületekben is vannak, akiknek - legalábbis elméletben - két helyük van.

A két mandátum betöltése ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az adott személynek a képviselő-testület ülésén dupla szavazati joga lenne, azaz "két kézzel szavazhatna". A jelölt tehát a "kettőt nyer - egyet kap" - konstrukcióban valójában nem számít választójogi értelemben erősebbnek, mint képviselőtársai. (Más kérdés, hogy politikai értelemben "erős embernek" számíthat az adott településen vagy kerületben.)

A két mandátum betöltése ugyanakkor azt is jelenti, hogy a képviselő-testületben ülők száma eggyel kevesebb, mint ahányan lehetnének, hiszen egy személy két helyet is "foglal" még akkor is, ha nem tesznek ki a számára két széket az ülésteremben.

A két mandátumot szerzett jelölt persze dönthet úgy, hogy lemond valamelyik (feltehetően a képviselői) helyéről; ekkor időközi választást kell kiírni.

Ha pártpolitikus a polgármester-képviselő, akkor a lemondás idejét feltehetően akkora fogja időzíteni, amikor úgy látja, hogy pártja jó eredményt érhet el az időközi választáson.