Kiszámítható infokommunikációs stratégiát dolgoz ki a kormány - a nap hírei

Infostart
2010. szeptember 25. 23:21
Vasárnap megszűnik az Egészségbiztosítási Felügyelet. Különdíjjal ismerték el a Mundruczó rendezte Frankenstein terv című színdarabot Belgrádban. A nap legfontosabb hírei.

Kiszámítható infokommunikációs stratégiát dolgoz ki a kormány - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. Nyitrai Zsolt Nyíregyházán közölte: a tervezetet társadalmi és szakmai vitára bocsátották. Úgy vélte: fontos, hogy az állam az új technológiák alkalmazásával hatékonyabbá tegye például a hivatali ügyintézést.

Januártól a kormány minden törvényjavaslatáról tartanak társadalmi konzultációt. A Népszabadság azt írta: a közigazgatási és igazságügyi tárcánál már készül az erről szóló, úgynevezett részvételi törvény. Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára a lapnak azt mondta: a törvényjavaslatokat indoklással együtt még azelőtt nyilvánosságra hozzák, hogy azok a kormány elé kerülnek.

A tanárok társadalmi és anyagi megbecsültségének helyreállítását, a pedagógiai hagyományok felhasználását, valamint a diákok alapműveltségének kialakítását nevezte legfontosabb feladatának a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára. Hoffman Rózsa a XVI. Polgári Gondola rendezvényén úgy fogalmazott: meg kell szüntetni a piacszemléletű oktatáspolitikát. A gyerekek új alaptanterv és egységes tananyag kidolgozásával szerezhetik meg az alapműveltséget.

Vasárnap megszűnik a 2007. január 1-jén alapított Egészségbiztosítási Felügyelet. Az Országgyűlés július 22-ei, nyári szünet előtti utolsó ülésén fogadta el a megszűnésről rendelkező törvénymódosítást. A felügyelet jogutódja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a részleges
jogutód pedig az ÁNTSZ és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár.

Eddig több mint 5 ezer igazolást adtak ki azoknak, akik nem az állandó lakhelyükön, hanem tartózkodási helyükön szeretnének szavazni a jövő vasárnapi önkormányzati választáson. Az Országos Választási Iroda adatai szerint a több ezer voksoló megoszlik a mintegy 11 ezer szavazókör között, így várhatóan nem lesz sorban állás. Az igazolás kiadására jövő péntekig van lehetőség.

A gondoskodás fontosságáról beszélt a holokauszt idején zsidó gyermekeket mentő Sztehlo Gábor evangélikus lelkész születésnapján tartott megemlékezésen a nemzeti erőforrás miniszter. Réthelyi Miklós a budapesti Deák téri evangélikus templom előtt, a lelkész szobrának koszorúzásán úgy fogalmazott: Sztehlo Gábor példáját követve az embereknek gondoskodniuk kell egymásról, és nemcsak háború, de béke idején is. Sztehlo Gábor a vészkorszakban 1500 gyermeket és 500 felnőttet mentett meg a svájci Vöröskereszt segítségével, tevékenységéért 1972-ben megkapta a Világ igaza címet.

A kulturális sokszínűség megtartását, és az együttműködés fontosságát hangsúlyozta a német, a magyar és a török házelnök a Ruhr-vidéki találkozójuk után kiadott közös nyilatkozatban. Norbert Lammert, Kövér László és Mehmet Ali Sahin, az európai kulturális fővárosok országaiban működő parlamentek elnökei az idén harmadszor találkoztak, ezúttal Essenben és Bochumban.

Ismét Ján Slota lett a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. A magyar- és romaellenességéről elhíresült politikus a tömörülés rózsahegyi tisztújító közgyűlésén megszerezte a küldöttek döntő többségének támogatását. Jan Slota azt mondta: nem változik a konzervatív párt politikája.

A 40 éves, lengyel származású Ed Miliband lett a brit Munkáspárt új vezetője és miniszterelnök-jelöltje. A május óta tartó vezetőválasztási eljárás végeredményét a Labour manchesteri éves kongresszusán hirdették ki. A választásnak a brit politikatörténetben egyedülálló sajátossága volt, hogy két testvér, David és Ed Miliband - az előző kormány külügy-, illetve energiaügyi minisztere - is indult a vezetői tisztségért.

Különdíjjal ismerték el a Mundruczó Kornél rendezte Frankenstein terv című színdarabot a belgrádi nemzetközi színházi fesztiválon. A darabot a Bárka Színház művészei adták elő. A 44. alkalommal tartott rendezvényen a fődíjat a berlini Deutsches Theater társulata nyerte el a Ványa bácsival; a Csehov-darab az év előadása volt 2008-ban Németországban. A belgrádi színházi fesztivál díjaiért 8 ország tíz társulata versengett.