Ti akartátok ezt! - száz bringást büntettek meg a Critical Mass felvonuláson

Infostart
2010. szeptember 23. 13:18
Jogszerűen jártak el a rendőrök, akik több mint egy tucat helyen bírságoltak a szerdai Critical Mass felvonuláson Budapesten. A rendezők becslése szerint körülbelül száz kerékpáros kapott helyszíni bírságot, egy résztvevőt pedig fel is jelentettek. Kürti Gábor, a rendezvény egyik főszervezője ugyanakkor elismerte, hogy ilyen ellenőrzésekre nem számítottak.

A szerda esti Critical Mass kerékpáros felvonulás egyik főszervezője az InfoRádiónak elmondta: tudomása szerint a fővárosban körülbelül 14-16 helyen bírságoltak a rendőrök, akik mintegy száz bringást büntettek meg. A büntetések összege 3-tól 15 ezer forintig terjedtek, de Kürti Gábor úgy tudja, feljelentés is történt.

A szervező szerint hangsúlyozták a résztvevőknek, hogy a szabálytalanságokért büntetés járhat, de ilyen mértékű ellenőrzésre nem számítottak. A rendőrök főleg a küllőprizma hiánya miatt büntettek, de előfordult, hogy valaki azért kapott csekket, mert a piros lámpánál felfestett csíkon áthaladt a biciklijének első kerekével.

Kürti Gábor úgy tudja, olyan kerekes nem volt, akit azért bírságoltak meg, mert nem volt a kerékpárján olyan tartozék, amelyet nem ír elő kötelezőként a KRESZ. A csengő és a prizma kötelező, ezért ezek hiánya miatt jogosan bírságoltak - tette hozzá Kürti Gábor.

A szervező szerint több rendőrtől is a "Ti akartátok ezt!" mondat hangzott el a biciklisek felé, de Kürti Gábor kiemelte: a felvonulással nem akarták lebénítani a város forgalmát, ezért sem záratták le az útvonalat, a bringások túlnyomó többsége pedig teljesen felszerelkezve érkezett.

Fék, lámpa, prizma

Két fék, világítás elől és hátul, küllőprizma az egyik keréken, sárhányó - ezek a kötelező tartozékai a kerékpárnak a KRESZ szerint - hangsúlyozta a Kerékpárosklub elnöke az InfoRádiónak.

László János hozzátette: ezekre a biztonságos kerékpározáshoz valóban szükség van, hiszen a megfelelően működő fék vagy világítás nélkül felelőtlenség kerékpározni.

Sokan nem tudják, hogy a bukósisak nem kötelező, viszont ajánlott, éppúgy, mint az olyan öltözet, amely jól láthatóvá teszi a bringást. László János beismerte, hogy vannak olyan kellékek, amelyek hiánya nem sodorja életveszélybe a kerekezőt - ilyen, ha nincs prizma a küllőn.

Hanganyag: Szabó Fruzsina


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kürti Gábor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
László János
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást