Gyanúsított lett Biszku Béla - lapszemle

Infostart
2010. szeptember 23. 07:20
A Népszabadság szerint még várni kell az egykulcsos adórendszerre. A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy gyanúsítottként hallgatták ki a BRFK-n Biszku Bélát.

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy 2011 helyett 2013-ban állhat fel az Orbán-kormány által vizionált egykulcsos adórendszer - írja a Népszabadság. Az egyszeri bevezetés elnyújtását magyarázza, hogy az elviselhetetlen terhet tenne a költségvetésre. Ugyanakkor az adózók terheire is tekintettel kell lennie a kabinetnek, ezért az adójóváírást nem törlik el, de csak szűkebb kör számára teszik elérhetővé.

Gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Biszku Bélát - értesült a Magyar Nemzet. A BRFK kommunikációs osztályának a lap kérdéseire adott válaszából kiderül: az 1957 és 1961 között belügyminiszterként tevékenykedő férfi a gyanúsítás ellen panasszal élt, amelynek megalapozottságáról az ügyészség dönt majd. Biszku Bélát a jobbikos Szilágyi György jelentette fel a volt MSZMP-vezető augusztus 4-i interjúja miatt, mert a műsorban ellenforradalomnak nevezte az '56-ban történteket, míg az azt követő megtorlásokat jogszerűnek minősítette, amelyekbe szerinte nem avatkozott bele a politikai vezetés, így ő sem.

Az Index tudósítása szerint állnak a forgatások, közben a Mozgókép Közalapítvány a tartozások kiegyenlítésén dolgozik, de ez sem zökkenőmentes: egy bank három filmes cég számláját zárolta. A helyzetről az MMKA új gazdasági igazgatóját, Kresz Lászlót faggatta a lap, aki próbálja behajtani a producereknek eredetileg örökbe kiosztott 1,3 milliárd forintos kölcsönt. Ugyanakkor meglepő hír, hogy a hatáskörét túllépő főtitkár marad a filmszemle előszervezője.

A Napi Gazdaság beszámol arról, hogy a nagy fuvarozók elkezdték az európai utakra induló kamionjaikat Magyarországon megtankolni, "szebbé vált" a hazai gázolajpiaci helyzet, augusztusban a dízelüzemanyag-eladások így is mintegy négy százalékkal alulmúlták az egy évvel korábbit. A Shell szerint az idén csökkent a hazai és nemzetközi fuvarozók magyarországi dízelfogyasztása a környező országok alacsonyabb üzemanyagárai miatt. Hasonlóan látja a Mol is, bár a társaság szerint az utóbbi hónapokban a forintgyengülés javította a magyar árak versenyképességét.

A Világgazdaságban cikkéből kiderül, hogy Angela Merkel német kancellár nyerte a Bloomberg globális felmérését a befektetők körében 70 százalékos támogatottsággal. A politikus azzal tudta látványosan növelni globális népszerűségét, hogy határozott lépéseket tett a költségvetési bevételek növelése és a kiadások csökkentése, a deficit lefaragása, továbbá az eurózóna - azon belül Görögország - összeomlásának megakadályozása érdekében, és hazájában kedvező feltételeket teremtett a befektetők számára.

A Portfolio.hu-n olvashatnak arról, hogy határozottan elutasítja a Jobbik magán-nyugdíjpénztári rendszerre vonatkozó elképzeléseit a Stabilitás Pénztárszövetség. A magán-nyugdíjpénztárak 100 százalékát tömörítő érdekképviseleti szervezet szerint a Jobbik minden szakmai alapot nélkülöző javaslatait a hárommillió magán-nyugdíjpénztári tag több mint 2800 milliárd forintnyi egyéni megtakarításának elvonását eredményezné.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást