Hagyó, a nagy toroknyiszáló?

Infostart
2010. szeptember 20. 08:58
Aki nem áll be a sorba, annak el kell vágni a torkát - a volt BKV-vezérigazgató szerint ezzel fenyegette meg őt Hagyó Miklós. Balogh Zsolt - aki saját állítása szerint a mai napig félelemben él - azt mondta: rendszeresen be kellett számolnia a volt főpolgármester-helyettesnek arról, mit tesz, vagy mit nem tesz épp Kocsis István a közlekedési vállalat élén. Hagyó mindezt tagadta, szerinte Balogh hazudik.

Szembesítették a BKV volt vezérigazgatóját az MSZP volt főpolgármester-helyettesével, Balogh Zsolt szerint Hagyó Miklós azzal fenyegette, hogy aki nem áll be a sorba, annak el kell vágni a torkát; a volt főpolgármester-helyettes mindent tagadott és hazugsággal vádolta Balogh Zsoltot -írja a Magyar Nemzet a szembesítési jegyzőkönyvre hivatkozva.

Halálfélelmem volt tőled, Miklós - mondta Balogh Zsolt a lap birtokába jutott rendőrségi szembesítési jegyzőkönyv tanúsága szerint a múlt héten Hagyó Miklósnak.

A szembesítésen az is kiderült, hogy az első 15 millió forint teljesítését Hagyó Miklós 2008 nyarán a Hévízi-tóban igazolta vissza, ahol akkor több fővárosi cég vezetője is megfordult. Egyikük Kovács Lajos, a Főtáv ma már előzetesben ülő vezérigazgatója lehetett. Állítása szerint Baloghnak rendszeresen be kellett számolnia Kocsis Istvánnak, a BKV új vezetőjének tevékenységéről is Hagyóéknak. Balogh nem válaszolt arra a kérdésre, hogy honnan származott az MSZP volt politikusának átadott kétszer 15 millió forint, azt viszont jelezte: továbbra is fenyegetve érzi magát és a családját. A két gyanúsított szembesítése eredménytelenül zárult: Hagyó mindent tagadott, és hazugsággal vádolta Baloghot -írja a Magyar Nemzet.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gál Ildikó összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást