Demeter: "A Gyurcsány-kormány elkövette a legnagyobb bűnt, amit egy demokratikus országban el lehet követni"

Infostart
2010. szeptember 20. 11:02
Két-három héten belül elkészül a polgári titkosszolgálatok elmúlt nyolc éves működését vizsgáló jelentés - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke. Demeter Ervin hangsúlyozta, hogy a tényfeltáráson túl a következtetések levonása sem maradhat el.

Konkrét ügyeket vizsgál az az albizottság, amelynek célja, hogy feltárja az elmúlt nyolc évben a titkosszolgálati rendszerben történt anomáliákat - mondta az InfoRádiónak a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke.

A testület eddig több mint ezer oldalnyi írott dokumentumot vizsgált át és meghallgatást tartott. Ezen részt vett többek között Szilvásy György, aki korábban a titkosszolgálatokat felügyelő miniszteri posztot töltötte be, nem jelent meg azonban a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója, Laborc Sándor.

Demeter Ervin szerint az elmúlt négy-öt évben merültek fel igazán komoly kifogások a titkosszolgálatokkal szemben. Mint mondta, a Gyurcsány-kormány elkövette a legnagyobb bűnt, amit egy demokratikus országban el lehet követni: a rendszert saját politikai, pártpolitikai céljaira használta.

A fideszes politikus közölte: a vizsgálatok során kiderült például az, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal hackert foglalkoztatott, aki állami informatikai rendszerekbe, kormányzati gerinchálózatokba tört be, és aki az elvégzett feladatok eredményeként összegyűjtött információkat átadta a szervezetnek.

Emlékeztetett: amikor a betöréseket észrevették, az NBH büntetőfeljelentést tett az ügyben, amelyet olyan nagy súlyúnak minősítettek, hogy Szilvásy György összehívta miatta a nemzetbiztonsági kabinetet. Most kiderült, hogy a hackert maga a miniszter mutatta be a hivatal akkori főigazgatójának.

Demeter Ervin hangsúlyozta: a tényfeltárás után az albizottság következtetéseket is megfogalmaz, jelentését pedig két-három hét múlva benyújtja a nemzetbiztonsági bizottságnak.

Közös erőfeszítés

Terrorizmus, nemzetközi szervezett bűnözés, az ország működése szempontjából kulcsfontosságú nyersanyagok biztosítása, a szomszédokkal való jó kapcsolat - Demeter Ervin szerint ezek azok a kérdések, amelyekkel kiemelten kell foglalkoznia a nemzetbiztonságnak.

A fideszes politikus arról is beszélt, hogy az Európai Uniónak előre kell lépnie a közös kül- és biztonságpolitika kialakításában, ebből a szempontból pedig kulcskérdés az Oroszországhoz fűződő viszony. Demeter Ervin szerint Moszkva energiaforrásait sok esetben eszközül használja fel nagyhatalmi törekvéseihez - az az érdeke, hogy Európa megosztott legyen e kérdésben, amit önálló alkuk megkötésével igyekszik elérni.

A nemzetbiztonsági bizottság alelnöke úgy fogalmazott: a Gyurcsány-kormány legnagyobb hibája talán az volt, hogy ebben a kérdésben nem az uniós érdekekkel haladt, hanem bedőlt azoknak a törekvéseknek, amelyek a közös erőt próbálták megosztani.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Aréna 1 - Demeter Ervin
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Aréna 2 - Demeter Ervin
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást