Így néz ki Schmitt Pál egyhetes New York-i programja

InfoRádió / MTI
2010. szeptember 18. 16:21
Schmitt Pál államfő vasárnap hivatalos látogatásra New Yorkba utazik. Egyhetes útján részt vesz a millenniumi fejlesztési célokról rendezendő ENSZ-csúcstalálkozón és a világszervezet közgyűlésén - tájékoztatott a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Az államfő kedden beszédet mond a csúcstalálkozó plenáris ülésén, pénteken pedig felszólal a közgyűlés általános vitájában.

Az ENSZ-csúcstalálkozót a millenniumi fejlesztési célokról hétfőtől szerdáig tartják. A világszervezet tagállamai a 2000-ben elfogadott millenniumi fejlesztési célok keretében elhatározták, hogy 2015-ig többi között felére csökkentik a napi egy dollárnál kevesebből élők és az éhínségtől szenvedők arányát, és biztosítják, hogy minden gyermek befejezze az általános iskolát.

Emellett kétharmadával csökkentik azon gyerekek arányát, akik nem élik meg az ötödik életévüket, háromnegyedével csökkentik a gyermekágyi halandóság arányát, megállítják a HIV/AIDS, a malária és más súlyos betegségek terjedését, és felére csökkentik azoknak az arányát, akik tartósan nem jutnak egészséges ivóvízhez.

Az ENSZ-közgyűlés 65. ülésszaka szeptember 14-én kezdődött, az általános vitát szeptember 23-25. és 27-30. között tartják.

A köztársasági elnök megbeszélést folytat Iszlam Karimov üzbég és Gjorge Ivanov macedón elnökkel, Mohamed Vahid Hasszan Manik maldív alelnökkel, Leonel Fernández Reyna dominikai és Mahinda Radzsapaksze Srí Lanka-i, valamint Toomas Hendrik Ilves észt elnökkel.

Schmitt Pál a tervek szerint New Yorkban ellátogat a Magyar Házba, majd a magyar református templomba és találkozik a presbiterekkel, valamint a gyülekezet tagjaival, látogatást tesz továbbá a Szent István Római Katolikus Plébánián és a magyar baptista templomban.

A köztársasági elnök Martonyi János külügyminiszterrel szerdán részt vesz a Magyar Tudós Társaság megalakításához kötődő rendezvényen, majd találkoznak a New York-i és a New York környéki magyarság képviselőivel.

Schmitt Pál és delegációja menetrend szerinti járattal utazik New Yorkba, és érkezik majd Budapestre, jövő szombaton.