Kovács László:"Az MSZP a vesztesek érdekeit szeretné képviselni"

Infostart
2010. szeptember 17. 21:18
Kovács László szerint a kormány az elmúlt napokban azért kezdte meg az egyeztetést a különböző szervezetekkel, mert nem akar lemaradni a Magyar Szocialista Párttól. Az MSZP alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: nem lepte meg őket, hogy a kormánypártok nem konzultálnak az ellenzékkel.

Orbán Viktor miniszterelnök visszatérően állítja, hogy az emberekkel közösen alakítja ki a kormány a nemzeti együttműködés rendszerét - emlékezetett az MSZP alelnöke. Kovács László szerint a gyakorlatban semmilyen egyeztetés nem zajlott, kivéve a legutóbbi, devizahitelesek megsegítését célzó egyeztetéseket.

A szocialista politikus azt mondta, az nem lepte meg őket, hogy a kormánypártok nem konzultálnak az ellenzékkel. Azt azonban elfogadhatatlannak nevezte, hogy eddig nem hívták össze a munkaadókat és a munkavállalókat is képviselő Érdekegyeztető Tanács ülését sem, amire egyébként a törvény is kötelez.

A szocialista politikus képtelenségnek tartja, hogy mindezek nélkül már félszáz törvényt fogadtak el. Hozzátette: az MSZP viszont elkezdte a konzultációt: Mesterházy Attila először a legnagyobb bajban lévő devizahitelesekkel, majd a nyugdíjas szervezetekkel találkozott, legutóbb pedig a szakszervezetekkel egyezetett.


Kovács László azt mondta, ők az olyan vesztesek érdekeit szeretnék képviselni, akik végül nyertesek akarnak lenni. Ez egyébként egybevág a szociáldemokrata filozófiával - jegyezte meg. Ezek közé tartoznak ebben az időszakban a munkavállalók - vélekedett.

Az MSZP alelnöke szólt a kormánypárt által tervezett egykulcsos adórendszerről is. Kovács László szerint a 16 százalékban meghatározott szja a magasabb jövedelműeknek kedvez. Akik fizetése azonban ma Magyarországon nem éri el a bruttó 200 ezer forintot, azok veszítenek ezzel az adókulccsal.

Hanganyag: Hlavay Richárd


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást