Ilyen hibák voltak az árvízi védekezésben

Infostart
2010. szeptember 17. 08:00
Jelentősen lehetett volna csökkenteni a májusi-júniusi árvízi károkat - mondta az InfoRádiónak adott interjúban Vágás István, a Magyar Tudományos Akadémia Hidrológiai Osztályának elnöke.

A Magyar Tudományos Akadémia Hidrológiai Bizottságának elnöke szerint a védekezés szervezetlensége, szakszerűtlensége is hozzájárult a május-júniusi árvíz pusztításához.

Vágás István a szélsőséges későtavaszi időjárással foglalkozó tudományos konferencián úgy fogalmazott: minden polgármester a saját feje után ment, kaotikus helyzet uralkodott, a vízügyi tudás a legtöbb helyen teljesen hiányzott. Egyes helyeken a töltések oldalába helyeztek el homokzsákokat, ami teljesen fölösleges, hiszen olyan még nem volt, hogy egy töltést oldalirányba toljon el a víz - tette hozzá.

Az még érthető, hogy nem volt pénz megfelelően magas töltések építésére, de az már nem, hogy az önkormányzatok miért engedték az építkezéseket a hullámtérbe - emelte ki Vágás István.

Hanganyag: Farkas Dávid


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást