BuBinak nevezik el a bérbicikli-hálózatot

Infostart
2010. szeptember 17. 18:30
BuBi lesz a neve a tervek szerint 2011 nyarán induló fővárosi kerékpárkölcsönző hálózatnak. A Parking Kft. ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak elmondta: a hálózat kiépítéséhez az Európai Unió 900 millió forinttal, a Fővárosi Önkormányzat 160 millió forinttal járult hozzá.

Jövő nyáron Budapesten is beindul a londoni és párizsi kerékpárkölcsönző rendszer, most legalábbis úgy tűnik, hogy tartható az ütemterv. A hálózat létrehozásáért a Parking Kft. a felelős, amely uniós forrásból 900, a fővárosi önkormányzattól pedig 160 millió forintot kapott a feladatra.

Gyarmati Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy bérbicikliket a város 74 pontján lehet majd találni, Pesten 58, Budán a Duna mentén pedig 15 helyről lehet majd elhozni, illetve lehet lerakni azokat, de a Margitszigeten is lesz egy gyűjtőállomás.

Az átlagosan húsz kerékpár tárolására alkalmas pontok egymástól körülbelül 500 méterre helyezkednek majd el. Az éjjel-nappal működő automata állomásokon önkiszolgáló rendszerben lesz lehetőség a bringák felvételére és leadására.

A BuBit egy regisztrációt követően bárki használhatja, az első félórában ingyen, a másodikban pedig egy BKV-jegy árának megfelelő összegért. Minden további harminc perc két jegy árába kerül majd.

A lopásoknak szigorú regisztrációval, az állomásokon elhelyezett kamerákkal és speciális kerékpárokkal igyekeznek majd elejét venni

Hanganyag: Kálló Izabella


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást