Gyilkolt az allergia elleni szer - lapszemle

Infostart
2010. szeptember 16. 07:00
A Népszabadság az allergia elleni szerek káros mellékhatásairól ír, amelyre legutóbb egy német repülőgép-tragédia hívta fel a figyelmet.

Az eset is mutatja, hogy alábecsülték egy ártalmatlannak tartott gyógyszer - az allergia elleni első generációs antihisztamin-készítmény - veszélyeit. A gyógyszer ugyanis álmosít, hatása sokban hasonlít az alkoholéhoz - írja a lap. 1990 és 2005 között csupán az Egyesült Államokban 5400 halállal végződő repülőgép-balesetet regisztráltak, és a pilóták 11 százalékának a vérében mutattak ki antihisztamint. Persze nem valószínű, hogy a gyógyszer okozta a bajt, de nem árt elővigyázatosnak lenni.

A Magyar Nemzet azt írja, a budai fonódó villamosközlekedésről készült 244 milliós megvalósíthatósági tanulmány ügyében is feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos. A lap megtudta, a betűnként ötezer forintba kerülő szerződést három évvel ezelőtt a Demszky Gábor vezette főváros rendelte meg, de a számlát végül a Balogh Zsolt megbízott vezérigazgató által irányított BKV fizette ki.

Az Index beszámol arról, hogy harmincmillió dolláros versenyt hirdetett a Google. A cél, hogy magánpénzből járművet juttassanak el a Holdra. Egy magyar csapat, a Puli Space Technologies is részt vesz a versenyben. A Puli csapat 2010. júniusa óta dolgozik: első lépésként a nevezéshez szükséges leírásokat dolgozta ki ,és ismeretterjesztő programokat készít elő a világűrről, a Holdról, ezek magyar vonatkozásairól. A teljes jogú nevezéshez jelentős anyagi fedezetre is szükségük van, ugyanis 50 ezer dollár a regisztrációs díj. A nevezési díj jelentős részét egyéni támogatásokból szeretnék összegyűjteni.

A Napi Gazdaság szerint egyelőre nem látszik az a kormányzati szándék, hogy a jövőben a magas hozzáadott értéket teremtő felsőoktatási képzést preferálják. A következő tanévben a szaktárca által beterjesztett alapképzési keretszámok szerint ugyanis csak a zenepedagógiai és az óvodapedagógusi képzésben kezdhetik érezhetően többen a tanulmányaikat. Miután a keretszám évek óta nem változik, némi előrelépés történik, hiszen kevesebb végzős pályázik majd a helyekre. Az agrártudományok és a gazdasági szakok esetében csökken a felvehető fiatalok száma, természettudományi, mérnöki, és informatikus képzéseken pedig változatlan marad.

A Világgazdaság arról ír, hogy tegnapig lehetett véleményezni az üzleti élet szereplőinek az Új Széchenyi-terv vitairatát. A turisztikai ágazat élt is a lehetőséggel, a nagy szakmai szövetségek összetett javaslatcsomagot dolgoztak ki. Adóváltoztatásokat, erőteljesebb országmarketinget, kongresszusi központot, infrastrukturális fejlesztéseket szeretne többek között a szakma, amellett, hogy a vitairat általános céljait mindenki üdvözölte. Az Új Széchenyi-terv az idegenforgalomban az egészségturizmusra koncentrál, tíz év alatt 350 ezer új munkahelyet hozna létre az ágazatban.

A Pénzcentrum.hu azt összeállításából kiderül, hogy az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal, 546 ezerre csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma augusztusban Magyarországon, annak ellenére, hogy a nyolcadik hónapban havi összehasonlításban tovább csökkent az új állások száma. A legtöbb, csaknem 123.000 álláskeresőt továbbra is az észak-alföldi régióban tartják nyilván, de Észak-Magyarországon is 100.000 feletti a létszámuk. A nyilvántartott álláskeresők 29,5 százaléka - 160.900 ember - tartósan, vagyis több mint egy éve folyamatosan regisztrált álláskereső, számuk az előző hónaphoz képest kissé nőtt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást