Hende Csaba leváltotta a honvédkórház szülészetének vezetőjét

Infostart
2010. szeptember 15. 18:23
Hende Csaba honvédelmi miniszter visszavonta Török Miklós, az Állami Egészségügyi Központ szülészeti-nőgyógyászati osztályát irányító főorvos vezetői megbízatását - erről a kórház megbízott főigazgatója beszélt. Grósz Andor az okok között említette a lúggal itatott kismama esetét.

Grósz Andor az ügyben összehívott sajtótájékoztatón elmondta: Török Miklósnak csak az osztályvezetői megbízatását vonták vonták vissza, munkaviszonyát nem szüntették meg, így továbbra is a kórházban dolgozhat. Az Állami Egészségügyi Központ megbízott főigazgatója hozzátette: az intézménynek szüksége van Török Miklós szakértelmére.

Grósz Andor az osztályvezető leváltásával összefüggésben említette a lúggal megitatott kismama esetét, de nem csak ez volt a konkrét ok a miniszter döntésében.

A kismama ügyéről a megbízott főigazgató azt mondta, hogy beszélt a beteg jogi képviselőjével, és ismét megerősítette a kórház, valamint a honvédelmi tárca szándékát, hogy peren kívül szeretnének megegyezni

Keményné Makai Boglárka február óta nem tud enni, súlyosan károsodott a nyelőcsöve, amikor savlekötő helyett lúgot itattak vele a császármetszés előtt.

A kórház elismerte a hibáját, de a kismama és ügyvédje sokáig csak egy levelet kapott, amelyben a kórház közli, hogy kártérítést csak akkor akar fizetni, ha a korrekciós műtétek után világos lesz a beteg egészségkárosodásának a mértéke, illetve ennek következményei.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást