Óarany színben pompázik majd a jelenleg rekonstrukció alatt álló Margit híd, a felújítási munkálatok után - mondta az InfoRádiónak az MH2009 Konzorcium szóvivője. Tóth Kata azt is elárulta, miért nem az eredeti, tengerészkéket választották.
Rendkívül hosszas kutatómunka előzte meg azt a döntést, amelynek alapján óarany színe lesz a felújított Margit hídnak - közölte Tóth Kata. Az MH2009 Konzorcium szóvivője elmondta: néhány dokumentum arról tanúskodott, hogy az 1878-as avatáskor tengerészkék volt az átkelő.
Azonban azóta többször is renoválták a hidat, és eközben megváltoztatták a szerkezet színét, a mostani munkálatok előtt például okkersárga volt - jegyezte meg.
Az óarany kiválasztásának praktikus okai vannak: ugyanis, ha esetleg sérülések keletkeznek a híd festésén, akkor ezt a színt sokkal könnyebb kikeverni, mint a tengerészkéket - magyarázta a szóvivő.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag