Útlezárások és parkolási tilalom Budapesten a triatlon vb miatt

Infostart
2010. szeptember 7. 15:26
Több útlezárás lesz Budapesten ma estétől egészen a hétvégéig a triatlon-világbajnokság miatt. A verseny ideje alatt az első, az ötödik és a tizenegyedik kerületben számíthatnak forgalmi rendváltozásra, parkolási tilalomra, a BKV néhány járata pedig módosított útvonalon közlekedik.

Ilyen nagyszabású szabadtéri sportrendezvény még nem volt Magyarországon - nyilatkozták a szervezők a budapesti triatlon-világbajnokságról. Egyúttal előre elnézést kértek a döntők miatti útlezárásokért, vigasztalásul ugyanakkor hozzátéve azt, hogy 200 millió ember láthatja élőben a versenyeket, és gyönyörködhet Budapest szépségében, mert a Kopaszi-gátnál lesz az úszás, majd a versenyzők kerékpáron végighaladnak a rakparton, míg a futást a történelmi belvárosban rendezik.

A verseny ideje alatt egészen vasárnapig a főváros I., V. és XI. kerületében lesznek útlezárások, valamint parkolási tilalom. Hétvégére - péntek este nyolc órától hétfő hajnali fél ötig - lezárják például a Lánchidat, valamint a Roosevelt teret.

Ezen kívül olyan forgalmas helyeket is lezárnak majd időszakosan - az egyes versenyszámok időpontjától függően -, mint a Jászai Mari tér, a Pesti alsó rakpart, a Budai alsó rakpart, a Műegyetem rakpart, valamint a Budafoki út.

A triatlon vébé miatt a BKV több járata is módosított útvonalon közlekedik. Vasárnapig időszakosan a 33-as, a 86-os, a 103-as, a 105-ös és 115-ös autóbuszok, a 2-es, a 19-es és a 41-es villamosok, valamint a 70-es és 78-as trolibuszok menetrendje változik.

A közlekedési korlátozásokról részletesen az InfoRádió és a Budapesti Rendőr-főkapitányság internetes oldalán tájékozódhatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást