Hogyan lesz meleg a távfűtéses lakásokban?

Infostart
2010. szeptember 7. 18:07
Eddig körülbelül kétezer budapesti lakásban kérték a fűtés visszakapcsolását. A Főtáv Zrt. szóvivője elmondta: igény esetén a társasház közös képviselője kérheti a szolgáltatást, amelyet akár négy órán belül elindíthatnak.

Hétfőn reggel még csak öt épületben fűtöttek, majd estére a számuk huszonhatra emelkedett. Ez több mint kétezer lakást jelent - tájékoztatott a Főtáv Zrt szóvivője.

Balog Róbert elmondta: már megindult az a folyamat, amikor a hosszan tartó hűvös idő és a kedvezőtlen kilátások hatására egyre többen kérik Budapesten a fűtés bekapcsolását.

A szolgáltatás elindításához a társasház közösségének egyezségre kell jutnia abban, hogy akarnak-e fűteni vagy sem.

Ha a határozat megszületett, akkor a közös képviselő az ügyfélszolgáltatnál bejelentheti az igényt. Ezután négy órán belül kiszállnak a szerelők, átveszik az írásos megrendelőt, majd bekapcsolják a fűtést, feltéve, ha ennek nincs műszaki akadálya - összegezte Balog Róbert.

A szóvivő úgy véli, ha az időjárás tovább romlik, akkor egy-másfél héten belül már 80-100 ezer lakásban fűthetnek a Budapesten. Ha pedig tartósan alacsony lesz a hőmérséklet, akkor a hónap közepére minden fővárosi távfűtéses lakásban elindulhat a szolgáltatás - tette hozzá.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást