Októberben nem lesz gond az igazolásos szavazással

Infostart
2010. szeptember 6. 17:40
Nem lesz probléma az igazolásos szavazással az önkormányzati választáson - közölte Sári Miklós, az Országos Választási Iroda vezetője.

Az önkormányzati választáson nagyjából 1900-an szavaznak igazolással, ez a viszonylag alacsony szám, illetve az igazolással szavazás feltételei garantálják, hogy most - ellentétben az országgyűlési választással - nem lesz probléma az átjelentkezőkkel - fejtette ki az InfoRádió kérdésére Sári Miklós, az Országos Választási Iroda új vezetője.

Sári Miklós elmondta: 19 óra után mindazok, akik korábban beálltak a sorba, leadhatják a voksukat, ám a jogszabály értelmében a kampánycsend csak 19 óráig tart.

Zubor András, a választási iroda szervezési helyettese elmondta: a legkisebb szavazókörökből a voksolás vége után akár fél órával már beérkezhetnek az első adatok.

Az Országos Választási Iroda vezetője tájékoztatása szerint az október 3-i önkormányzati választásra 379 jelölőszervezet vette magát nyilvántartásba, a jelöltek száma pedig meghaladja a 67 ezret. Ebből egyébként több mint 43 ezren függetlenként méretik meg magukat. A legtöbb polgármester-jelölt, szám szerint 9 négy településen van; 487 településen viszont csak egy polgármester-jelöltre lehet szavazni.

Elegendő számú jelölt hiányában a Zala megyei Salomváron elmarad a helyhatósági választás, 13 helyen pedig a kisebbségi választást nem tudják lebonyolítani. A kisebbségi választásra egyébként 208 jelölőszervezet jelentkezett be, és több mint 15 ezer jelölt indul.

Sári Miklós elmondta továbbá, hogy délután 16 óráig kell megsemmisíteni a le nem adott ajánlószelvényeket, ugyancsak ez a határideje a kompenzációs lista bejelentésének, kedd 16 óra pedig a fővárosi listaállítás utolsó időpontja.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást