Hoffmann Rózsa: elkezdődött az új közoktatási törvény előkészítése

InfoRádió / MTI
2010. augusztus 28. 17:11
Több mint nyolcvan pedagógus és más szakember bevonásával elkezdődött a nevelést a középpontba állító új értékrendre épülő közoktatási törvény előkészítése - közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az I. Nemzeti Tanévnyitón szombaton Hódmezővásárhelyen.

A kormány arra vállalkozott, hogy rendet és biztonságot teremt az oktatási rendszer egészében. Szakít az idegen minták kritikátlan követésével, és helyettük a legnemesebb neveléstörténeti hagyományaink erejére támaszkodva, azokat a mai kor követelményeihez igazítva építi tovább és újra a magyar iskolarendszert - mondta a kereszténydemokrata politikus a rendhagyó módon nem egy oktatási intézményben, hanem az alföldi város főterén tartott ünnepségen.

Az államtitkár ígéretet tett arra: a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban mindent megtesznek annak érdekében, hogy még ebben a kormányzati ciklusban teljesítsék a közoktatással kapcsolatos vállalásaikat vagy legalábbis minden területen elindítsák azokat.

A politikus szerint erre azért is szükség van, mert az idén a tanévet elkezdő - az óvodától a felsőoktatásig - több mint kétmillió diák, szüleik és rokonaik, valamint mintegy kétszázezer pedagógus a szokottnál is magasabb hőfokú várakozással tekint a következő időszak elé.

Hoffman Rózsa beszédében - mintegy "előhírnökként" - néhány fontos részletet kiemelt a tervezett lépések közül. Ezek egyike szerint az új törvény egyensúlyt teremt majd a diákok, a pedagógusok és a szülők jogai és kötelességei között.

A megújuló Nemzeti Alaptanterv kiegészül a tanítás-tanulás közös és kötelező tartalmi elemeivel, a nemzeti és egyetemes műveltség minden magyar gyermek számára biztosított átadásának garanciális feltételével. Az új tantervben a korábbinál hangsúlyosabb szerepet kap a mindennapos testmozgás, az egészségnevelés, a művészeti nevelés és a természettudományok, valamint a XXI. században történő boldoguláshoz szükséges tudáselemek - tudatta az államtitkár.

A politikus közölte, a minisztérium szakítani kíván a minőségellenes normatív finanszírozással, s amint lehet, át kíván térni a pedagógusok fizetésének és járulékainak központi, költségvetési folyósítására. Kidolgoznak egy a tanárok biztonságát, életszínvonaluk növekedését garantáló életpályamodellt.

A kormány megszünteti az egyházi intézmények hátrányos megkülönböztetését a finanszírozásban és a pályázati rendszerben, s lépéseket tesz a pedagógusképzés megújításáért, valamint a továbbképzési rendszer javításáért - mondta Hoffman Rózsa.

Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője a tanévet megnyitó beszédében hangsúlyozta, közös feladat tenni azért, hogy gyermekeink és unokáink testileg és lelkileg egészséges, bizalommal teli és bizalomra méltó értelmes és teljes életet élő, művelt fiatalokká váljanak.

Lázár János polgármester, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője köszöntőjében kifejtette, azt, hogy az I. Nemzeti Tanévnyitónak Hódmezővásárhely adhatott otthont, a városban az elmúlt években elvégzett oktatási integrációs munka elismerésének tekinti.

A politikus hangsúlyozta, a szegénység leghatékonyabb ellenszere az oktatás, amely tartósan és fenntarthatóbban képes felszámolni a bármely közösséget sújtó nélkülözést, mint bármely szociálpolitika.