Gömbös Gyula folyamatosan Orosháza díszpolgára évtizedek óta

InfoRádió / MTI
2010. augusztus 28. 13:33
Orosháza polgármestere szerint nem adták vissza a város díszpolgári címét Gömbös Gyulának, mert azt korábban el sem vették.

Németh Béla (Fidesz-MDF) így pontosította szombaton a helyi Oroscafé nevű internetes portálon a pénteki testületi ülésről szóló beszámolót, amely utóbb országos visszhangot is kapott.

A város első emberének álláspontja szerint ugyanis "Gömbös Gyula díszpolgári címét soha, senki nem vonta vissza. Még 2002-ben, az akkor Fetser János vezette MSZP-s többségű önkormányzat sem vonta vissza tőle a címet, hanem egy minősítéssel élt, amely alapján kinyilvánítja, hogy Gömbös a díszpolgári cím viselésére méltatlan".

A polgármester, mint írja, nem érti, hogy most az MSZP részéről miért támadják "azzal az álságos indokkal, hogy rehabilitáltuk Gömbös Gyulát, holott nem erről szólt a történet. A tegnapi határozattal csupán az újra kiadásra kerülő Orosháza Díszpolgárai című könyvből a fent említett minősítést vontuk vissza".

Az MTI pénteki tudósítása szerint 2002-ben az önkormányzat határozatban rögzítette, hogy "Gömbös Gyula az adományozást követő életszakaszában méltatlanná vált az Orosháza Díszpolgára kitüntető címre".

Az orosházi képviselő-testület pedig pénteken azt fogadta el, hogy a 2002-es döntést hatályon kívül helyezi. A dokumentum rögzíti, hogy a könyv ismételt kiadásának szerkesztése során "igényként merült fel a fenti határozat kihagyása, tekintettel arra, hogy nem lehet egyetérteni azzal, ha valakinek a tevékenységét és életútját az adományozást követő hetven év eltelte után felülvizsgálják és a képviselő-testület többségének meggyőződése szerint átértékelik."