Ezért kevesebb a halálos balesetek száma az utakon

Infostart
2010. augusztus 28. 09:03
A KSH adatai szerint csökkent a halálos és súlyos balesetek száma az idei év első félévében. A Közlekedéstudományi Intézet munkatársa szerint a baleseti számok csökkenése a rendőrségi intézkedések bevezetésének tudható be. Berta Tamás szerint ilyen az objektív felelősség elve és a zéró tolerancia is.

A KSH héten közzétett adataiból kiderül: a halálos és súlyos kimenetelű baleseti mutatók egyre kedvezőbbek. Negyedével csökkent a halálos közlekedési balesetek száma az első félévben az előző év azonos időszakához képest - derül ki az adatokból.

A Közlekedéstudományi Intézet közlekedésbiztonsági és forgalomtechnikai tagozatának vezetője elmondta: a javulás egyik fő oka a jó időben és jó üzenettel életbe lépett jogszabály-módosítások voltak. Berta Tamás példaként hozta fel az objektív felelősségét, amelynek lényege, hogy az üzemben tartót tudja büntetni a hatóság a szabálysértésért.

Kiemelte a zéró tolerancia elvét is, illetve azt, hogy az ittas vezetőktől akár a helyszínen is le lehet venni a jogosítványt.

A szakember szerint nehéz lesz fenntartani ezt az eredményt. Úgy véli, már most felpuhult a munka, mert például az objektív felelősség kapcsán beígért több száz traffipax nem került ki az utakra, márpedig ha a közlekedők nem érzik a bőrükön, a beígért szigort, akkor visszaesik a közlekedési morál.

Hanganyag: Kálló Izabella


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást