eur:
393.89
usd:
365.1
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Amit az oktatási törvény változásairól mindenképpen tudni kell!

Megint lehet buktatni és osztályozni az általános iskolák alsó tagozatában, és évekre börtönbe kerülhet az, aki megver egy tanárt - csak kettő a szeptember elsején kezdődő új tanév fontosabb változásaiból.

Az elmúlt hónapokban az új Országgyűlés számos ponton módosította a közoktatási és a felsőoktatási törvényt. A finanszírozás terén megszüntették az egyházi iskolák hátrányos megkülönböztetését. Ettől a tanévtől ismét van lehetőség a buktatásra és a szöveges értékelés helyett az osztályzásra az általános iskola alsó tagozatában. Változtak a nem szakrendszerű - vagyis nem tantárgyankénti - oktatás szabályai is. Ezzel a módszerrel csak az első négy osztályban kötelező tanítani, utána már az iskola döntheti el, hogy az óraszám maximum felében megtartja-e a nem szakrendszerű képzést.

Megváltoztatták az érettségi szabályait is: a kormány határozza meg, hogy egy adott egyetemi szakra való bejutáshoz melyik tárgyból kell emelt szintű vizsgát tenni. Ezt a szabályt először a 2014-as felvételiken alkalmazzák majd.

Megkezdődött a pedagógusok életpálya-modelljének és szakmai ellenőrző-támogató programjának kidolgozása, valamint a Nemzeti Alaptanterv és a bolognai rendszer felülvizsgálata. Ez utóbbi kapcsán azt tervezi a kormány, hogy bizonyos területeken visszatér az osztatlan képzési modellhez. Hosszabb távon csökkentenék a tananyag mennyiségét, és humán, illetve reál tagozatokba sorolnák be az iskolákat. Nagyobb teret biztosítanának a testnevelésnek, a művészetoktatásnak, az idegennyelvek tanításának, az osztályfőnököknek és a szakköröknek.

Fontos változás az is, hogy a Büntető Törvénykönyv módosítása révén szigorúbb büntetésre - akár tíz éves szabadságvesztésre - számíthat az, aki pedagógust vagy iskolai alkalmazottat bántalmaz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×