eur:
393.76
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A legtöbb polgármesterjelöltet a Fidesz állította

A legtöbb polgármesterjelöltet a Fidesz, míg a legtöbb egyéni választókerületi jelöltet az MSZP jelentette be eddig az Országos Választási Iroda szombati adatai szerint. A jelöltállítás határideje pénteken délután jár le.

A www.valasztas.hu oldalon közzétett - folyamatosan frissülő - adatok szerint a parlamenti pártok közül a Fidesznek jelenleg 75 polgármesterjelöltje van (a KDNP jórészt a szövetségesével együtt indít jelölteket), az MSZP-nek 50, a Jobbiknak 25, míg az LMP-nek kettő.

A legtöbb egyéni képviselőjelöltet, 483-at az MSZP jelentett be, a Jobbik 234-et, a Fidesz 166-ot (a KDNP az említett részbeni együttműködésben 150-et), míg az LMP 45-öt.

A parlamentből korábban kiesett két párt, az MDF és az SZDSZ egyetlen jelöltet sem jelentett be eddig, pedig mindketten nyilvántartásba vetették magukat az Országos Választási Bizottságnál.

A jelöltállítás határideje szeptember 3-án pénteken 16 órakor jár le. Az eddigi adatokból arra lehet következtetni, hogy sok jelölőszervezet az utolsó napokban vagy napon adja majd le az ajánlószelvényeit, ez pedig azt jelenti, hogy a választási irodákban dolgozókra nehéz feladat vár a hét második felében, illetve a hétvégén az előírt ellenőrzés miatt. (Az új parlament által elfogadott jogszabály ráadásul háromról két napra csökkentette az ajánlószelvények ellenőrzési idejét.)

A jelölő szervezetek által leadott ajánlásokat az irodáknak előbb meg kell számolniuk (a fővárosban például van ahol pénzszámoló automatákon futtatják át a szelvényeket). A következő lépcsőben formailag ellenőrzik a szelvényeket, ekkor a "ránézésre", vagy "tapintásra" nem megfelelőeket szűrik ki.

Ezt követi az ajánlások adattartalmának ellenőrzése; ekkor a cédulákon szereplő személyes adatokat vetik össze számítógépeken keresztül a központi adatbázissal.

A választási iroda ezt követően az érvényes és a különböző okok miatt érvénytelennek minősített ajánlásokat összesíti, és az erről készült jelentést az adott választási bizottság elé terjeszti. E testület pedig ennek alapján dönthet az adott jelöltek nyilvántartásba vételéről.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×