eur:
392.82
usd:
367.81
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Nehezen állt össze a Fővárosi Közgyűlés - Demszky elköszönt

Hosszas egyezkedtek a Fővárosi Közgyűlés csütörtök reggel 8 órára meghirdetett ülése előtt a testület frakcióvezetői. A testület több órás csúszás után kezdte meg a munkát. Egyebek mellett döntöttek a távhődíj befagyasztásáról, két budapesti színház igazgatójának kinevezéséről és a dalai láma díszpolgári címéről is. Demszky Gábor főpolgármester húszéves városvezetés után beszéddel búcsúzott.

A képviselőcsoportok vezetői előbb az ülésteremben az újságírók, a fotósok és a kamerák előtt tárgyaltak, majd később külön helyiségbe vonultak és házbizottsági ülést kezdtek a napirendi pontok sorrendjéről.

Reggel 9 órakor Demszky Gábor főpolgármester azt mondta: az egyeztetés célja, hogy előre vegyék azokat az előterjesztéseket, amelyekben várhatóan nincs vita a frakciók között.

Az egyeztetésre azért van szükség, mert az SZDSZ és az MSZP képviselői - az előzetes letartóztatásban lévő Wieszt János (MSZP) távolléte miatt - nincsenek többségben, így a Fidesz-KDNP, az MDF frakció, valamint a függetlenek szavazataira is szükségük van a napirend elfogadásához.

A közgyűlés szavazórendszerébe a 67 képviselő közül negyed 10-kor még csak 24-en jelentkeztek be. A testület csaknem két és fél órás csúszással, nem sokkal fél 11 előtt kezdte meg munkáját.

Elsőként  Spaller Endre és Kristóf József tette le képviselői esküjét. Mindkét politikusnak ez az első, és egyben utolsó ülése ebben az önkormányzati ciklusban.

Kristóf József az országgyűlési mandátumot szerzett Fónagy János helyett ült be a testületbe. Fónagy János június 8-i hatállyal mondott le a Fidesz-KDNP listáján szerzett fővárosi listás mandátumáról, a jelölőszervezet azonban nem jelentett be utódjául senkit.

A Fővárosi Választási Bizottság így a Fidesz-KDNP listáján szereplő következő jelöltnek, Kristóf Józsefnek adta ki a mandátumot július 9-én.

Spaller Endre a kormányzati tisztségviselői poszt betöltése miatt mandátumáról lemondott Csallóközi Zoltán helyére ül a közgyűlésbe. Csallóközi Zoltán július 20-i hatállyal mondott le a Fidesz-KDNP fővárosi listáján szerzett mandátumáról, a jelölőszervezet azonban szintén nem jelentett be utódjául senkit.

A Fővárosi Választási Bizottság ezért múlt héten kiadta a mandátumot a listán a következő helyen szereplő Spaller Endrének. A jogorvoslatok lezárulta után a képviselő szerda este át is vehette mandátumát, csütörtökön pedig az ülés kezdetén letette képviselői esküjét.

Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-jelöltként azt javasolta, vegyék napirendre és fogadjanak el egy politikai nyilatkozatot "Budapest szabad közösségi közlekedésének védelmében". A szöveget végül nem vették napirendre a képviselők.

A kiáltvány arra szólította volna fel Tarlós Istvánt, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjét, hogy emlékeztesse Orbán Viktor miniszterelnököt: az általa vezetett kormány csaknem 7,5 milliárd forinttal tartozik a budapesti polgároknak az előző kormány és Budapest között létrejött BKV-támogatási szerződés alapján.

Demszky Gábor főpolgármester azt kérte a képviselőtől, ne tekintse kampányterepnek a közgyűlés ülését.

Bagdy Gábor, a KDNP frakcióvezetője és Csomós Miklós, a Fidesz frakcióigazgatója egyaránt azt kérte, tartsák magukat a frakcióvezetők reggeli megállapodásához, amely szerint valamennyien elfogadják azt a 81 napirendi pontot, amelyben egyetértés van a képviselőcsoportok között.

Kifogásolták, hogy a reggeli egyeztetésen Steiner Pál, az MSZP frakcióvezetője nem jelezte a kiáltvány napirendre vételének tervét.

Válaszában Steiner Pál azt mondta, azt már a reggeli egyeztetésen jelezték, hogy fenntartják maguknak a jogot, hogy további indítványokat tegyenek. A szavazórendszerbe bejelentkezett 64 képviselőből mindössze 23-an támogatták a kiáltvány napirendre vételét. A napirend elfogadását végül csaknem 2,5 órás egyeztetés és félórás vita előzte meg.

A Fővárosi Közgyűlés döntött a Radnóti Miklós Színház és a Katona József Színház vezetőjének kinevezéséről is. A Radnótit továbbra is Bálint András irányítja, aki 1985-től vezeti a teátrumot. Most újabb hat évre, 2016. január 31-ig kapott megbízást.

A Katona József Színház igazgatójának Máté Gábort választották, aki 1987-ben szerződött a színházhoz és azóta is az egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze, színésze, rendezője. Õ is hat évre, 2016. január végéig kapott megbízást.

A testület arról is határozott, hogy Budapest díszpolgára lesz Tendzin Gyaco, a XIV. dalai láma, Tibet száműzetésben élő vallási és világi vezetője.

A díszpolgári címek és a Pro Urbe Budapest díjak adományozásáról zárt ülésen döntöttek a képviselők. Az elismeréseket november 17-e, a főváros egyesítésének évfordulója alkalmával már a város új vezetősége adja át.

A Közgyűlés csütörtöki döntése értelmében 2011. szeptember 30-ig elhalasztják a Budapesti Vidám Park Zrt. szervezeti átalakítását. A felszámolási eljárás elkerüléséért 100 millió forint tulajdonosi kölcsönt és 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtanak a társaságnak.

Demszky: "Nincs happy end"

A főpolgármester már az ülése előtt jelezte, hogy várhatóan délután mond rövid búcsúbeszédet az Újvárosháza üléstermében.

Demszky Gábor ebben az 1995-ben kidolgozott várospolitikai modell megtartását, a 4-es metró továbbépítését, a főváros kulturális autonómiájának, sokszínűségének megőrzését, valamint a legszegényebbekkel szembeni toleranciát kért, illetve javasolt, majd megköszönte a képviselők munkáját.

A főpolgármester húsz év után köszönt el, az októberi önkormányzati választáson már nem indul.

Mint mondta, a történelemben "nincs happy end, csak euforikus, boldog kezdetek vannak". "Úgy gondolom, hogy ez az általános bölcsesség a főváros két évtizedes működésére is maximálisan áll, de bízzuk az értékelést az utókorra!" - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Felbolydult a teljes Közel-Kelet – Most szabadul csak el igazán a káosz?

Felbolydult a teljes Közel-Kelet – Most szabadul csak el igazán a káosz?

Irán szombaton támadást intézett Izrael területe ellen, amely új szintre emelte a két ország között dúló konfliktust. A rakétacsapás nem okozott jelentős károkat zsidó állam számára, viszont Jeruzsálemben már eldönthették, hogy nem hagyják megtorlás nélkül az eseményeket. Egy ilyen lépés viszont könnyen kiterjedt háborúvá fajulhat, amely egy csomó országot magával ránthat a Közel-Keleten. Elemzésünkben azt nézzük meg, hogy melyik fél pontosan ki(k)re számíthat egy elharapódzó háború esetén.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×