Mesterházy: Csoda nem történt, de csökken az elutasítottság

Infostart
2010. augusztus 26. 06:18
A kormány támogatottsága még mindig kétségtelenül nagy, de a választók fejében már sokasodnak a kérdések - mondta a Magyar Szocialista Párt elnöke és parlamenti frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Mesterházy Attila arról is beszélt: az emberek kevésbé elutasítóak a szocialistákkal, mint az országgyűlési választások idején.

Az önkormányzati kampánynak az MSZP újjáépítését is szolgálnia kell, hiszen a szocialisták egyik legnagyobb feladata az, hogy visszaszerezzék a választók bizalmát - mondta a párt elnöke és parlamenti frakciójának vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.

Mesterházy Attila szerint a kormánypártok most élik a választási győzelem utáni "mézesheteiket", és még mindig nagy a támogatottságuk, mivel a választókban még van bizalom, úgy érzik, esélyt kell adni az új adminsztrációnak a bizonyításra.

A pártelnök, aki személyesen is részt vett néhány szocialista jelölt kampányában, így lehetősége nyílt beszélgetni a szavazókkal, úgy érzi: már vannak olyanok, akik fejében sokasodnak a kérdőjelek, és akik jelezték, hogy nem az történik az országban, amit a kormánypártok a választások előtt megígértek.

A politikus elmondta: a kampány alatt azt tapasztalta, hogy az emberek már kevésbé elutasítóak, ha az MSZP-ről van szó, érezhető, hogy jobban odafigyelnek arra, amit a szocialisták mondanak. "Csoda nem történt, de csökkent az elutasítottság" - fűzte hozzá.

Hanganyag: Exterde Tibor


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Aréna 1 - Mesterházy Attila
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Aréna 2 - Mesterházy Attila
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást