eur:
394.28
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Az LMP megelégelte Sukorót

A Lehet Más a Politika (LMP) szerint a kormánynak sürgősen hatályon kívül kell helyeznie a Sukoróra tervezett King's City beruházásra vonatkozó kormányrendeletet, valamint a kiemelt beruházásokkal kapcsolatos törvényt - jelentette ki a párt frakcióvezetője kedden Sukorón.

A nemzetközi evezőspálya előtt - a tervezett kaszinóberuházás megvalósítására kiszemelt helyszín közelében - tartott sajtótájékoztatón Schiffer András úgy értékelte: ha a rendelet hatályban marad, az azt jelenti, hogy a Fidesz megtévesztette a választókat, szó sincs arról, hogy a fenntarthatóságot, a hazai kis- és középvállalkozásokat kívánja kedvezményezni egy-egy nagybefektetéssel szemben.

Mint mondta, a rendelet és a törvény hatályon kívül helyezése az igazi garancia arra, hogy "az eddigi oligarchákat nem váltják fel narancsos oligarchák".

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kabinetnek annak ellenére "nem volt ideje" hatályon kívül helyezni a Gyurcsány-kormány által hozott, a King's City beruházást kiemelt beruházássá nyilvánító rendeletet, hogy több mint két hónapja hivatalban van, kormánybiztost nevezett ki, s "folyamatosan fenyeget azzal, hogy elszámoltatás lesz a sukorói ügy kapcsán", amit az LMP önmagában helyesel.

"Miután kiderült, hogy Orbán Viktor maga találkozott ennek a befektetői érdekkörnek a képviselőjével, azt a 83/2009-es kormányrendeletet, amelyet Gyurcsány Ferenc (...) alkotott meg tavaly április 10-én, s amelyik kedvezményezi a King's City projekt kiemelt üggyé nyilvánítását, (...) még nem volt ideje az Orbán-kormánynak hatályon kívül helyezni" - mondta a frakcióvezető.

Úgy fogalmazott, ha a kabinet nem helyezi "nagyon sürgősen" hatályon kívül a rendeletet, az LMP él a gyanúperrel, hogy itt valójában "az fáj" a kormánynak, hogy nem ő hozza tető alá a beruházást.

"Nem az fáj ennek a kormánynak, hogy védett környezetben egy ilyen projektet kívánnak megvalósítani, mindenféle alátámasztható indok nélkül, (...) hogy megint a multik zsebét tömik sok pénzzel a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztése helyett, hanem az, hogy nem ők hozzák tető alá ezt a beruházást" - mondta.

Mint mondta, "nem véletlenül" kezdeményezte Jávor Benedekkel közösen, hogy a törvényt, amely Gyurcsány Ferencnek lehetőséget adott arra, hogy a sukorói projektet kiemelt beruházássá nyilvánítsa, helyezze hatályon kívül a parlament.

Hozzátette: elvárható, hogy a Fidesz, amelyik "meglovagolta" ezt a történetet, s a választási kampányban a kaszinóberuházás meg nem történtével, a multikkal szemben a kis- és középvállalkozások támogatásával "hitegette a választókat", módot találjon a rendelet hatályon kívül helyezésére.

Az LMP reméli, hogy "észbe kap a kormány", s sürgősen hatályon kívül helyezi a rendeletet, de mindaddig, amíg ez nem történik meg, a párt a parlamentben továbbra is napirenden tartja ezt a kérdést - mondta a frakcióvezető.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×