eur:
395.3
usd:
371.23
bux:
65144.22
2024. április 19. péntek Emma

Megtudtuk, miért nem adták át a Margit hidat - képekkel

Az eredeti tervek szerint 2010. augusztus 23-án kellett volna átadni a Margit hidat, a rekonstrukció azonban elhúzódik. A felújításért felelős MH 2009 konzorcium szóvivője az InfoRádiónak azt mondta: a kiviteli tervek késedelmes jóváhagyása miatt csúszik a határidő, de az átkelőt még az idén újra használhatják az autósok. A Főpolgármesteri Hivatalnál hétfőn közölték, hogy a kivitelező által felhozott okoknak csak egy részével értenek egyet, ezért a csúszás miatt kötbért követelnek majd.

Az eredeti szerződés szerint a Margit hidat két ütemben adták volna át: az ideiglenes forgalomba helyezést augusztus 23-ra tervezték, úgy, hogy a műemléki rekonstrukciós munkák 2011. március 31-ig fejeződnek be.

A határidőt elsősorban azért nem sikerült tartani - mondta az InfoRádiónak a felújításért felelős MH 2009 konzorcium szóvivője -, mert a híd tavaly augusztusi lezárásakor még nem álltak készen az engedélyes kiviteli tervek, azokat csak novemberben hagyták jóvá.

Azóta folyamatos a csúszás, hiszen a kivitelezők így az időjárás viszontagságainak is ki voltak téve - jegyezte meg Tóth Kata, beszámolva arról, hogy jelenleg a déli, belváros felé eső hídfélen bontják a régi beton pályalemezeket és építik be a helyükre az újakat.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy az autóforgalom még az idén megindulhat a hídon, a műemléki rekonstrukciós munkákat azonban folytatják még, annak befejezése 2011 tavasza helyett nyárra tolódik.

Õsszel néhány napra a villamosok előtt is lezárják az átkelőt, erről idejében tájékoztatják majd a közlekedőket - fűzte hozzá a szóvivő.

A Főpolgármesteri Hivatalnál hétfőn közölték, hogy a kivitelező által felhozott okok csak egy részével értenek egyet, ezért a határidőből való kicsúszás miatt kötbért fognak követelni az Mh 2009 konzorciumtól. Mint írták: bár igaz, hogy a kiviteli terveket későn kapták meg, de a bontási engedély időben a rendelkezésre állt, ami alapján elkezdhették volna az építést megelőző bontási és hídmegerősítési munkákat.

A munkálatok a főváros nem tudja és oly módon nem is akarja felgyorsítani, hogy az a felújítás minőségének rovására menjen. Az elsődleges szempont, hogy a 2011 januárjában kezdődő soros EU elnökségre a híd használható legyen - olvasható az önkormányzat közleményében.

Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje az InfoRádiónak arról beszélt: a kivitelező cégek mellett a politikai döntéshozókat is felelősségre kell vonni a határidőre el nem készült fővárosi nagyberuházások miatt.

A Fővárosi Közgyűlés június elején döntött arról, hogy nem ad több pénzt a Margit híd felújítására, és nem is engedélyezi, hogy tovább csússzon az átadás határideje. A kivitelező korábban jelezte, hogy tarthatatlannak ítéli a szerződésben rögzített határidőket, a kivitelezés hónapokat csúszik, és a többletmunkák után további több mint 740 millió forintos plusz forrást kér.

Az MH 2009 konzorcium akkor közölte: az ideiglenes forgalomba adás időpontja körülbelül 111 napot csúszik, a híd felújításának véghatárideje pedig 74 napot, így az csak 2011 júniusára várható.

Hanganyag: Szépvölgyi istván

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×