eur:
393.92
usd:
364.85
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Százezres várost ürítenek ki Pakisztánban óvintézkedésként

Óvintézkedésként kiürítik az árvíz fenyegette, százezer lakosú Sáhdádkot városát a pakisztáni hatóságok.

A déli Szindh tartományban található Sáhdádkot lakosait szombat este kezdték biztonságos helyre menekíteni - közölte vasárnap a tartományi öntözési miniszter.

A települést a megáradt Indus folyó mellékfolyói fenyegetik. A várost védő gátak egyelőre kitartanak, de több környező falut már elöntött a víz. Az első jelentések szerint a természeti csapás az országnak ezen részén még nem követelt emberéletet.

Az áradások július 29-én kezdődtek az ország északnyugati részén a rendkívül heves monszunesőzések következtében, amelyek nagyon felduzzasztották a folyókat, azok pedig elöntötték a keleti Pandzsáb és a déli Szindh tartomány számos részét.

Az áradások nagyon megnehezítették az amúgy is szorult helyzetben lévő pakisztáni kormány dolgát, amelynek az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal és a tálibokkal is fel kell vennie a küzdelmet. Az árvíz következtében legalább másfél ezer ember halt meg, hatmillió vált hajléktalanná, és összesen húszmillió embert érint valamilyen formában a katasztrofális helyzet. A gazdasági kár sok milliárd dollár.

Illetékesek arra számítanak, hogy az ázsiai ország mintegy ötödét érintő árhullám a következő napokban visszahúzódik, amint a folyók utolsó árhullámai is elérik az Arab-tengert. Az áradás elől elmenekült vagy kitelepített emberek hazatérésük után nem sokat találhatnak majd meg abból, amit hátrahagytak: a víz házakat, utakat, hidakat sodort el, és a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen terményeket is elpusztította.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×