eur:
394.05
usd:
365.67
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Tovább tart a természeti katasztrófa Pakisztánban

Több mint 150 ezer pakisztánit kellett magasabb helyre költöztetni 24 óra alatt az áradás elől, miután a megduzzadt Indus folyó további kisvárosok és falvak tucatjait öntötte el a déli Szindh tartomány középső részén - közölte szombaton egy helyi kormányszóvivő.

Az újabb áradások következtében Thatta körzetében kerültek víz alá újabb területek. Szukkúr térségében a hatóságok 126 tábort létesítettek az ár elől menekülők befogadására - mondta Dzsamil Szumro szóvivő. Szindh tartományban már 600 ezren kerültek ilyen táborokba egy hónap alatt.

Illetékesek arra számítanak, hogy az ázsiai ország mintegy ötödét érintő árhullám a következő napokban visszahúzódik, amint a folyók utolsó árhullámai az Arab-tengerbe ömlenek. A hazatérők azonban nem sokat találhatnak majd meg abból, amit otthagytak: a víz házakat, utakat, hidakat sodort el, és a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen terményeket is elpusztította.

Az áradások nagyon megnehezítették az amúgy is szorult helyzetben lévő kormány dolgát, amelynek az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal és a tálibokkal is fel kell vennie a küzdelmet. Legkevesebb hatmillió ember vált eddig hajléktalanná, és összesen húszmillió embert érint valamilyen formában a katasztrofális helyzet. A gazdasági kár sok milliárd dollár.

Az áradások július 29-én kezdődtek az ország északnyugati részén a rendkívül heves monszunesőzések következtében, amelyek nagyon felduzzasztották a folyókat, azok elöntötték a keleti Pandzsáb és a déli Szindh tartomány számos részét.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×