eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Gyanúsítottként hallgatták ki a Magyar Nemzeti Gárda kapitányát

Egyesülési joggal visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a Magyar Nemzeti Gárda új kapitányát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Ináncsi Józsefet azért vitték el a Jobbik augusztus 20-i kampánynyitó rendezvényéről, mert jogerősen feloszlatott társadalmi szervezet nevét, valamint jelképeit viselte a pólóján, és a rendőrök felszólítására sem vette le azt.

A rendőrség közlése szerint a férfit felszólították a szabálysértés abbahagyására, de mivel ennek nem tett eleget, ezért előállították a XIII. kerületi rendőrkapitányságra. A kihallgatása során a rendőrök megállapították, hogy a férfi a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében vesz részt, és ezért bűncselekmény miatti kihallgatása indokolt.

A férfi az eljárás során szabadlábon védekezik, vele szemben a nyomozást a BRFK folytatja.

A Magyar Nemzeti Gárda vezetősége 2010. augusztus 13-i értekezletén választotta Ináncsi Józsefet a mozgalom új országos vezetőjévé, miután Kiss Róbert, a gárda korábbi főkapitánya - a Stop.hu hírportál leleplező cikkének megjelenése után - magánéleti okok miatt lemondott a posztjáról.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×