Szabad-e a vallást alkotmányba foglalni? - hetilapszemle

Infostart
2010. augusztus 20. 09:13
Schmitt Pál bejelentette kezdeményezi, hogy a kereszténységre utalás szerepeljen a készülő Alkotmányban. Korábban már folyt arról vita, hogy a szabad-e Istent törvénybe foglalni. Az ellenzők a világnézeti szabadság sárba tiprásáról beszélnek - írja legfrissebb számában a Heti Válasz.

A Heti Válasznak nyilatkozó katolikus alkotmányjogász szerint ahogy a himnusz első sorival együtt tud élni a hívő és nem hívő úgy az ateistáknak ebben sem kell veszélyt látniuk.

Egyetért ezzel Balog Zoltán református teológus is, aki úgy véli, hogy Istennek hitvallásként és önvizsgálatként van helye az Alkotmányban. Sok európai államban ugyanakkor nincs ilyen utalás. A jobboldali politikusok szinte egy emberként támogatják a vallási utalást, az egyházakban megoszlanak a vélemények. Tomka Miklós vallásszociológus szerint a Kelet-Közép -Európa államai közül a harmadik-negyedik legvallástalanabb ország vagyunk a volt NDK, Csehország és Szlovénia után, a kezdeményezés önáltatás.

A Figyelő arról ír, hogy külföldön többen bírálják, idehaza egyelőre nem követik azon amerikai milliárdosok mozgalmát, akik vagyonuk legalább felét jótékony célokra fordítják. A közvélemény egyelőre nem hisz abban, hogy idehaza sok követője lesz. Az Általános Vállalkozási Főiskola társadalomismereti tanszékének oktatója szerint egy ilyen mozgalom létrejöttének sikerességének kulcsa az, hogy a kezdeményezőknek tekintélye, szavuknak súlya legyen.

Kuti Éva hozzátette: ha adakoznak is a magyar milliárdosok ezt titokban teszik. A leggyazdagabb magyarok többsége ugyanis kerüli a feltűnést, mivel egy-egy nagyvonalú akció után megrohamozzák őket a nemes és kevésbé nemes célok jegyében kéregetők. A rendszerváltás utáni legnagyvonalubb adakozónk is amerikai, igaz, magyar származású: Soros György, aki 7,2 milliárd dollárt szánt jótékony célokra, Õt viszont idehaza is az ország két legvagyonosabbnak tartott embere követi, Demján Sándor és Csányi Sándor.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást