eur:
394.24
usd:
369.61
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Aratófelvonulás a Clark Ádám térről

Az ökomenikus kenyérszentelés után elindult a budai Clark Ádám térről a bazilika elé a Szent István-napi aratófelvonulás péntek délután.

A Lánchíd budai hídfőjénél felállított színpadon Sebestyén Márta adott elő az első magyar királyhoz kötődő énekeket, valamint felléptek a Népművészeti Egyesületek Szövetségének tagszervezetei és az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület táncegyüttesei.

Mint a kenyérszentelést megelőző ünnepségen Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere hangsúlyozta, nem véletlen, hogy a Szent István-napi aratófelvonulás a budai Vár lábától, "az ország közepét jelző 0 kilométerkőtől" indul, hiszen az első magyar király tisztelete mindig szorosan kötődött Budához, a II. világháború előtt itt őrizték a szent koronát is.

Az új kenyér és Szent István alakjának összekapcsolása régi tradíció - emlékeztetett a városvezető, így államalapító uralkodónk alakja a mindennapi élet része volt. "Nincs a világon még egy nemzet, akinek az életet jelentő búzakenyérről az első királya jutna eszébe" - emelte ki, hozzátéve: ezzel I. István személye a munkához is mindig szorosan kötődött.

Nagy Gábor Tamás az augusztus 20-i ünnep mai jelentőségét abban látta, hogy sikerül-e visszaadni hazánkban a munka becsületét: "ettől függ Magyarország felemelkedése" - fogalmazott.

A Lánchídon át a Szent István bazilika elé induló, népviseletbe öltözött hagyományőrzők által vezetett aratómenethez még a Clark Ádám téren csatlakozott az árvíz sújtotta területekről Budapestre érkezett ötszáz gyermek, valamint a Roosevelt téren a Határon Túli és Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozó résztvevői.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×