eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Új elnök az üdülési alapítvány élén

A kormány a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) kuratóriumi tagsági és egyben elnöki tisztségének ellátásával Lengyel Györgyit bízta meg. Szeptember közepén megszűnik az MNÜA, jogköreit nonprofit, közhasznú szervezetként működő gazdasági társaság veszi át.

A kormányhatározatban az is szerepel, hogy a kormány azonnali hatállyal felkéri az alapító szervezeteket az alapító okirat ehhez szükséges módosításának aláírására.

Emellett a kormány felhatalmazza a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy az alapító okirat módosításának bírósági nyilvántartásba vételekor a kormány nevében eljárjon.

A módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot a kormány nevében írja alá a tárcavezető, továbbá gondoskodik az okiratnak - a bírósági nyilvántartásba vétel utáni - közzétételéről a Magyar Közlönyben.

Karácsony Mihály, az alapítvány korábbi elnöke a kormányváltás után mondott le posztjáról.

Lengyel Györgyi eddig a Fidesz Polgári Magyarországért Alapítvány igazgatója volt.

A parlament által július 22-én elfogadott, az államfő által augusztus 13-án aláírt gazdasági törvénycsomag rögzíti: a törvény kihirdetését követő harmadik napon kezdeményezi a kormány az MNÜA megszüntetését.

Helyette egy, az alapítvány céljának megfelelő nonprofit, közhasznú szervezetként működő gazdasági társaság létrehozását.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×