eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Megint lesz szóbeli a középiskolai felvételin

Ismét lehetőséget adnak a hat- és nyolcosztályos gimnáziumoknak arra, hogy az írásbelik mellett szóbeliztethessenek a középiskolai felvételiken - közölte Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár.

A gimnáziumoknak akkor lesz erre módjuk, ha legalább másfélszeres a túljelentkezés az adott intézménybe. A szóbeli az írásbeli vizsgánál kisebb arányban, 25 százalékban lesz beszámítható - közölte Gloviczki Zoltán.

A tanévkezdésről az államtitkár úgy fogalmazott: reményeik szerint ez lesz az utolsó olyan tanév, amely szerdán kezdődik és szerdán fejeződik be.

Megerősítette, hogy a jövő évtől nem feltétlenül szeptember 1-jén kezdődik majd a tanév a közoktatásban, ha ez a nap nem a hét elejére esik.

A tanév jogszabályi változásait ismertetve kitért arra, hogy visszaállítják alsó tagozaton a hagyományos osztályzást, s szülői vétó nélkül a nevelőtestületek dönthetnek arról, hogy évfolyamismétlésre utasítják-e a diákokat. A helyettes államtitkár a korábbi tiltásra utalva azt mondta: alsó tagozaton egyébként is nagyon ritkán buktatnak, s a szülői beleegyezés lehetősége nem nagyon hozott változást.

Kitért az óvodai alapnevelés programjának módosítására; a szövegből kikerült a nemi sztereotípiák erősítésének tudatos kerülése. Szólt a büntető törvénykönyv módosításáról, amely a korábbiaknál határozottabb büntetést helyez kilátásba a pedagógusok ellen erőszakot elkövetőknek. A gyermekek védelméről szóló törvény módosításával pedig a családi pótlék folyósítását iskolalátogatáshoz kötik.

Gloviczki Zoltán elmondta: megkezdődött az új közoktatási törvény kidolgozása és a nemzeti alaptanterv kiegészítése is.

Várhatóan a következő tanévben próbálják majd ki az intézmények komplex ellenőrzési rendszerét. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy nem szakfelügyeleti rendszert kívánnak bevezetni, s az új ellenőrzési rendszerben nem lesz hatósági jogkör, nem tervezik pedagógusok munkából való felfüggesztését és elbocsátását.

Szeptember 1-jén nappali rendszerű iskolai oktatásban és óvodákban összesen 1,66 millióan kezdik meg tanévet, illetve a nevelési évet. Ebből 1,33 millióan iskolai oktatásban és 71-75 ezren felnőttoktatásban vesznek részt. Óvodákba 330.720-an járnak majd, általános iskolákban 760.110-en, szakiskolákban 126.260-an, speciális szakiskolákban 9.780-an, gimnáziumokban 197.540-en, szakközépiskolákban 237.460-an tanulnak.
Az új tanévben négy oktatási intézmény szűnik meg jogutód nélkül, tíz azonban megnyitja kapuit.

A tanév 183 napból áll és 2011. június 15-én, szerdán fejeződik be. Az őszi szünet 2010. november 2-5. között lesz, a téli szünet 2010. december 22-től 2011. január 2-ig, a tavaszi szünet 2011. április 21-től 26-ig tart. A tavaszi érettségi vizsgák 2011. május 2-án kezdődnek és június 28-án fejeződnek be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×