Postásbringával együtt lopták el a választási ajánlószelvényeket

InfoRádió / MTI
2010. augusztus 18. 15:43
Nem kerültek elő azok az ajánlószelvények és értesítők, amelyeket egy postásbiciklivel együtt loptak el kedden a főváros X. kerületében, ezért újra kellett gyártatni őket - közölte Kőbánya aljegyzője szerdán.

Hegedűs Károly elmondta, téves volt az a korábbi információ, amely szerint az iratok megkerültek volna. Hozzátette: csak a postás kerékpárját és a táskáját találták meg, az ajánlószelvények eltűntek.

A 618 ajánlószelvényt ezért újra legyártatták a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával, és szerda délután, legkésőbb csütörtök délelőtt kézbesítik őket az érintett választópolgároknak - tette hozzá.

A szelvényeket és az értesítőket kedden, a X. kerületi Kőbánya-Óhegy városrészének egyik utcájában a postás kerékpárjával együtt vitték el.

Az ügyben indított rendőrségi eljárás még tart.