eur:
393.66
usd:
364.84
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Meghosszabbították a romák elleni támadásokkal gyanúsított négy férfi előzetes letartóztatását

Október 23-ig meghosszabbították a romák elleni támadásokkal gyanúsított négy férfi előzetes letartóztatását. A Pest Megyei Bíróság tanácselnöke azzal indokolta a döntést, hogy mind a 4 gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az, hogy a tanúk megfélemlítésével és más eszközökkel akadályoznák az eljárást.

Stubeczky Sarolta közölte azt is, hogy három férfi esetében tartani lehet attól is, hogy szabadlábon újabb bűncselekményt követnének el. A Nemzeti Nyomozó Iroda a múlt héten zárta le a nyomozást a hat halálos áldozatot követelő támadássorozat ügyben és az iratokat vádemelési javaslattal továbbította a Pest Megyei Főügyészséghez.

Három férfit társtettesként, sok ember életét veszélyeztetve, részben 14 év alatti sérelmére, előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel, míg negyedik társukat - aki két helyszínen sofőr volt - előre kitervelten, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítják a rendőrök.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×