eur:
395.64
usd:
371.94
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Az idén május 1-je után született gyermekek szülei is igénybe vehetik a 3 éves gyest

Visszamenőleges szabályt alkot a kormány a kétéves gyes háromévesre történő emelésénél. A törvényjavaslatot ősszel tárgyalja az Országgyűlés.

Nagy Anna kormányszóvivő egy, az óvodai és bölcsödei férőhelyek bővítését firtató kérdésre szerdán, a kormányszóvivői tájékoztatón közölte: a kormány vissza akarja állítani a korábbi helyzetet, azaz a jelenlegi két évről újra háromra akarja növelni a gyes időtartamát.

Elmondta még, hogy a törvényjavaslat szerepel az őszi jogalkotási tervben és a szabály visszamenőleges hatályú lesz, azaz a 2010. május 1-je után született gyermekeket nevelők is igénybe vehetik majd a hároméves gyest.

A kormány őszi jogalkotási tevei között szerepel egy átfogó, az egyes szociális, fogyatékosügyi, gyermekvédelmi és családtámogatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat benyújtása, amelyet a tervek szerint novemberben fogadna el a parlament, a szabályozás pedig kitérne többek között a gyes és gyed újraszabályozására, illetve a gyes melletti 8 órás munkavégzés tilalmának visszaállítására.

Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×