eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Hová teker az MTA elnöke?

Több mint száz résztvevővel, köztük Pálinkás József akadémiai elnökkel a soraiban hétfőn továbbindult Debrecenből Erdélybe a Korszakváltó Határon-Túra 2010 elnevezésű kerékpáros menet.

A nagyszabású túra szombaton indult a budapesti Kossuth térről, majd vasárnap kora este ért a cívisvárosba, soraikban 106 regisztrált taggal, akik vállalták, hogy végigtekerik a Budapest-Csíkszereda távot. Hozzájuk naponta több tucatnyian csatlakoznak, kisebb-nagyobb távolságokra.

A hétfői indulásra csatlakozott a menethez Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is, aki a székelyhídig tartó mintegy 50-60 kilométert "tekeri le." A csatlakozók között van továbbá Körösparti Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke és Csiszár Imre a Debreceni Egyetem hallgatói önkormányzatának képviseletében is.

"Erős a mezőny, eddig 270 kilométert tettünk meg. Tegnap megállapítottuk, hogy a Dévai Szent Ferenc alapítvány nem véletlenül van a szervezők között, mert amint odaértünk a debreceni célállomáshoz, utána pár másodperccel tört ki a vihar, és még pont be tudtunk menekülni a Modem épületébe. Szerencsénk volt, hogy nem a Hortobágyon ért bennünket a vihar" - elevenítette fel a túra eddigi legemlékezetesebb momentumait az MTI-nek az indulás előtt Révész Máriusz (Fidesz) országgyűlési képviselő, az alapítvány kuratóriumának tagja.

Pálinkás József elindulás előtt az MTI-nek nyilatkozva nagyon jó kezdeményezésnek nevezte a kerékpártúrát. "Több szempontból is nagyon jó ötletnek tartom: egyrészt a magyar-magyar kapcsolatok erősítésének szempontjából, amelyeknek jót tesz ez a gesztus. Másrészt szimbolikusan is nagyszerű dolog, hogy nem repülőgéppel, autóbusszal, vagy egyéb motoros járművel, hanem környezetkímélő kerékpáron teszik meg ezt a több mint 700 kilométeres utat. Másrészt jó sportolni, jó kerékpározni és örülök annak, hogy olyanok is részt vesznek ezen a kerékpártúrán, akiket ismernek az emberek, így talán többen kedvet kapnak a kerékpározáshoz és ahhoz, hogy ilyen módon is erősítsék ezeket a kapcsolatokat" - mondta az MTA elnöke.

Mint kifejtette, egy ilyen, a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységétől látszólag távol eső kezdeményezéssel is fel lehet hívni a figyelmet olyan kérdésekre, mint a magyar-magyar kapcsolatok, Magyarország és a szomszédos államok kapcsolatai.

A Sólyom László volt köztársasági elnök fővédnökségével megvalósuló nyolcnapos kerékpártúra fő célja a magyar-magyar kapcsolatok erősítése, amelynek keretében az augusztus 21-i érkezéskor felavatják a Dévai Szent Ferenc Alapítvány magyar közadakozásból felújított gyermekotthonát is. A túrázók 9 megyét és 90 települést érintenek, s összesen 701 kilométert tesznek meg.

A kerékpártúráról további részletek www.korszakvalto.hu internetes oldalon olvashatók.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 05:50
×
×
×
×