Parlagfűben Magyarország a csúcstartó

Infostart
2010. augusztus 14. 13:02
Néhány hét múlva kezdődik a parlagfűszezon, és egyebek mellett a sok csapadék miatt intenzívebb lesz a pollenterhelés, mint a korábbi években. Kőmíves Tamás, a Nemzetközi Parlagfű Társaság elnöke elmondta, Magyarország csúcstartó Európában a parlagfüves területek nagyságát tekintve. A Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület hatékonyabb intézkedéseket kér a Vidékfejlesztési Minisztériumtól.

Hétszázezer hektár, vagyis egy megyényi terület szennyezett parlagfűvel - mondta az InfoRádiónak a Nemzetközi Parlagfű Társaság elnöke, aki szerint ezzel Magyarország csúcstartónak számít Európában.

Kőmíves Tamás kiemelte, hogy nem tolódik el a parlagfűszezon, de nagyon intenzív lesz. A rendkívül esős tavasz számos olyan mezőgazdasági technológiát késleltetett, amely a gyom irtását hatékonnyá tette volna, ennek következtében a földeken a korábbi évekhez képest több a parlagfű.

Hozzátette, hogy bár a kényszerkaszálás kötelezően történik, idén nem veszik olyan szigorúan a tavaszi időjárás miatt.

Javítani kell és lehet a parlagfű elleni védekezés stratégiáján, és elsősorban a felderítésre kell helyezni a hangsúlyt - véli a szakember, aki szerint az egyik legfontosabb az, hogy tudjuk, pontosan hol nő a parlagfű, és mekkora állományok vannak, erről pedig egy naprakész adatbázis létrehozás lenne a legjobb megoldás. Az irtás módszereit is korszerűsíteni kellene tette hozzá.

Juhászné Halász Judit, a Parlagfűellenes Magyarországért Egyesület elnöke az InfoRádiónak elmondta: azt kérik a Vidékfejlesztési Minisztériumtól, hogy külön kormánybiztos foglalkozzon a kérdéssel, aki kezeli azt az egész országban, mert a jelenlegi szabályozás nem elegendő és megfelelő.

Hanganyag: Szabó Fruzsina és Litauszky Balázs


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kõmíves Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Juhászné Halász Judit
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást