eur:
393.66
usd:
364.85
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A Fideszt keresi az MSZP Miskolcon

Van-e Fidesz Miskolcon? - erre a kérdésre keresett választ Mokrai Mihály, az MSZP miskolci szervezetének alelnöke, a miskolci Fidesz-iroda előtt megtartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Mokrai Mihály hét kérdést fogalmazott meg a Fidesznek címezve. Egyebek mellett azt tudakolta: miután az újságokban korábban az volt olvasható, hogy feloszlatták a Fidesz miskolci szervezetét, jó lenne tudni, hogy van-e ezek után Fidesz szervezet, és ha van, elindul-e a helyhatósági választáson, mert ellenfél nélkül a "szocialisták sem tudnak focizni".

Mint fogalmazott: arra is kíváncsiak, lesz-e a feloszlatott Fidesz-szervezetnek választási programja, vagy ezt is titkolják, mint az országgyűlési választáson? Továbbá: tényleg Kriza Ákost indítják-e polgármester-jelöltként, akinek az egyszerű önkormányzati képviselői munka is meghaladta az erejét, és tervezi-e Kriza Ákos visszafizetni azt a pénzt, amit úgy vett fel a miskolci közgyűlésben végzett munkájáért, hogy valójában nem dolgozott meg érte?

Elégedett-e a Fidesz a választókerületek szétverésével, vagy további játékszabályok módosítását tervezik? - kérdezte a szocialista politikus.

Az MTI július 5-én adott hírt arról, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának elnöksége a testület június 22-i ülésén feloszlatta a szövetség csaknem 800 tagot számláló miskolci szervezetét.

A választmányi elnökség szerint a városi szervezet vezetése rendszeresen szembemegy a választókerületek érdekével, és a szövetség elnöke által kinevezett választókerületi elnökökkel sem tudtak megfelelő együttműködést kialakítani.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×