eur:
394.36
usd:
370.36
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Országleltárt készíttet a kormány - a nap legfontosabb hírei

Egységes, integrált nemzeti vagyonnyilvántartást kíván működtetni az Orbán-kabinet 2012-től. A kormányszóvivő azt mondta: a szerdai ülésen a vagyonleltár elkészítésének munkamenetéről született döntés. Nagy Anna szerint a kormány célja, hogy egységes, pontos és hiteles nyilvántartás jöjjön létre.

Nagy Anna szerint a kormány célja, hogy egységes, pontos és hiteles nyilvántartás jöjjön létre. A kormányszóvivő szólt arról is, hogy két új tárcaközi bizottság megalakulásáról döntött a kabinet. A társadalmi felzárkózási és cigányügyi testület a magyar cigányság felzárkózását kívánja ösztönözni, a nemzetpolitikai bizottság célja pedig, hogy a határon túl élő magyarságot érintő kormányzati döntéseket összehangolja. A kormányszóvivői tájékoztatón szó volt arról is, hogy a 2011. első félévében esedékes magyar uniós elnökség ideje alatt 200-250 eseményt rendeznek Magyarországon, ebből 16 miniszteri tanácsülés lesz.

Schmitt Pál félévente látogat

Félévente részt vesz a kormány ülésein az államfő - ezt maga a köztársasági elnök jelentette be az Országházban. Schmitt Pál elmondta: interaktív kapcsolatot szeretne a hatalmi ágazatokkal, mindenekelőtt a kormánnyal, valamint a parlamenttel és a bíróságokkal. Az államfő, aki Orbán Viktor kormányfő meghívására vett részt a kabinet tanácskozásán, arról is tájékoztatást adott, hogy mind a 13, az Országgyűlés által elfogadott, és hozzá átküldött törvényt aláírta. --- Az MSZP szerint Schmitt Pálnak államfőként független személyként kell képviselnie az országot.

Emberközpontú  médiahatóság 


Magas szakmai színvonalon dolgozó, a terjesztés és a tartalom esetében is egységesen működő, emberközpontú szervezet létrehozását tervezi a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke. Szalai Annamária - akit tegnap nevezett ki 9 évre a posztra a kormányfő - az Inforádió Aréna című műsorában azt mondta: célja, hogy egyesítsék az előnyöket, megszüntessék a párhuzamosságokat, és az új szabályozás megfeleljen a mai kor kihívásainak.

A szakember kiemelt feladatnak nevezte a közösségek védelmének erősítését, mert - mint mondta - ma az internetet használókat például kevésbé tudják megóvni a káros tartalmaktól. Hangsúlyozta: létrejön egy új intézmény is, a hírközlési és médiajogok biztosa, aki az egyedi panaszokat kezeli majd. Szalai Annamária szerint téveszme, hogy az internetet nem lehet szabályozni. Úgy fogalmazott: a lehetőség megvan arra, hogy a külföldről érkező, a magyar embereknek szóló, de törvénysértő tartalmak terjesztését megakadályozzák.

Nem baj, ha késik a vakcina-tender

Nem okoz fennakadást a lakosság egészségügyi ellátásában az, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a szokásosnál később írja ki a közbeszerzési pályázatot a következő 5 évben szükséges védőoltásokra - közölte az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője. Ócsai Lajos az Inforádióban elmondta: egy új vakcina, a pneumococcus elleni szer is bekerül a kötelező védőoltások közé. Korábban a Napi Gazdaság számolt be arról, hogy június helyett csak ősszel írják ki a gyerekek kötelező oltásával összefüggő vakcinatendert, ami aggodalmat keltett az orvosokban és a gyártókban.

KSH: nőttek az árak

Júliusban 0,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy hónappal korábbihoz képest, és 4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az elemzők 3,8 százalékos 12 havi drágulással számoltak.

Itt lesznek a Perseidák

Péntekre virradóra lesz a legaktívabb az év legismertebb meteorraja, a Perseidák. A Polaris Csillagvizsgáló közölte: rendkívüli nyitva tartással várja az érdeklődőket csütörtökön 21 órától hajnalig. A Magyar Csillagászati Egyesület tájékoztatása szerint a Perseidákat Kr.u. 36-ban figyelték meg először Kínában.

Magyar arany a Margitszigeten

Cseh László 200 méter vegyes úszásban aratott győzelmével megszerezte első aranyérmét a magyar csapat a budapesti úszó Európa-bajnokságon. Ma 5 számban hirdettek győztest: a magyar mellett német, francia, brit és orosz győzelem született.

Címlapról ajánljuk

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×