Gyors és határozott szervezetátalakítást ígér Szalai Annamária

InfoRádió / MTI
2010. augusztus 11. 12:18
Gyors és határozott szervezetátalakítást tervez a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke. Szalai Annamária, akit tegnap nevezett ki 9 évre a posztra a kormányfő, azt mondta: az idei év átmeneti, mivel az Országgyűlés ősszel választja meg az Országos Rádió és Televízió Testület utódjának is tekinthető médiatanács tagjait.

Az elnök hangsúlyozta: kiváló szakemberekkel dolgozó, emberközpontú médiahatóságot szeretne vezetni, amelynek feladata a közösség érdekeinek védelme. Szalai Annamária arról is beszélt, hogy a parlament várhatóan szeptemberben dönt a médiaalkotmánynak nevezett keretszabályokról, majd még az ősszel megkezdődhet a részletszabályokat tartalmazó médiatörvény tárgyalása, a szabályozás pedig ennek elfogadásával válik teljessé. A tájékoztatón bemutatkozott Mátrai Gábor, az új médiahatóság hírközlésért felelős elnökhelyettese is.

Hanganyag: Nagy Tamás


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy Tamás összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást