eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Amit mindenképpen tudni kell a tanszervásárláskor

Legalább tizenkétezer forintba kerül egy középiskolás diák tankönyvcsomagja, a legtöbb kiadással az elsős és a kilencedikes tanulók szülei számolhatnak. Az anyagi nehézségekkel küzdő családok azonban kérhetnek az iskolától részletfizetési lehetőséget - mondta az Inforádiónak Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke.

Az a gond, hogy a szülőknek kevesebb a pénzük, mint az előző években - szögezte le a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke. Keszei Sándor hozzátette: a középiskolások helyzete a legnehezebb, elsősorban a kilencedikeseké, mert nekik mindent újonnan kell megvenniük, ami aztán a következő évfolyamokra már megmarad.

A tankönyvcsomagok ára változó. Az átlag iskolákban 12 ezer forintból ki lehet hozni, de ismert olyan intézmény, ahol ez 25 ezer forintba kerül. Ez függ az iskola jellegétől és a követelményektől is. Például ahol erős a nyelvoktatás, ott nagyon drága nyelvkönyveket kell megvásárolniuk a tanulóknak - mondta az elnök.

A szülőknek azt a tanácsolja Keszei Sándor, hogy meggondoltan vásároljanak, ne vegyenek meg olyasmit, ami fölösleges, csak azt, amit az iskola előír.

Vigyázni kell a boltokban hirdetett akciós csomagokkal is, mert aki azokat összeállította, nem tudhatta, hogy az adott intézmény mit kér. Így előfordulhat, hogy hiába van ráírva, melyik évfolyamnak készült, hiányozhatnak belőle szükséges eszközök - figyelmeztetett az elnök.

Keszei Sándor arra is felhívta a figyelmet, hogy nem kell külön baleset biztosítást kötni a tanulókra. Magyarországon ugyanis minden gyermek három éves korától tizennyolc éves koráig az állam által biztosítva van.

A törvény lehetőséget ad a család anyagi lehetőségeitől függően kedvezményekre, illetve fizetési halasztásra a tanszerellátáshoz. Ezt a szülők kérelmezhetik, akkor is, ha nem kifejezetten szegények, de nem maradt pénzük szeptemberre, hogy mindent kifizessenek az iskolakezdéshez - mondta el Keszei Sándor.

Hanganyag: Szabó Fruzsina

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×