eur:
395.1
usd:
366.14
bux:
65172.79
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Szerződésben utasítanák el a hálapénzt a rezidensek

A Magyar Rezidens Szövetség elnöke úgy látja, hogy a rezidensrendelet módosításával itthon tarthatók ugyan a fiatal orvosok, az intézkedés azonban csak tűzoltás volt. Szerinte a hálapénzrendszer felszámolása mellett a fizetéseket is növelni kell majd a jövőben.

Az új, illetve módosított jogszabály már nem tartalmazza azokat a szankciókat, amelyek eddig elriasztották a fiatal orvosokat, és amelyek miatt a végzősök kétharmada nem akart itthon dolgozni - magyarázta a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.

Habár júliusban fogadták el ezt a módosítást, a jelentkezési határidő lejártakor az látszott, hogy a végzősök 85 százaléka beadta a jelentkezését a magyar szakképzésbe - tette hozzá Papp Magor.

Szerinte azonban ez a rendeletmódosítás csak tűzoltásra volt jó. Arra, hogy a szakma ne veszítsen el rövid idő alatt sok orvost. Ahhoz azonban még sokat kell tenni, hogy élhető egészségügyi életpálya lehetősége alakuljon ki a fiataloknak - mondta.

Elsősorban olyan fizetést kell adni hosszú távra az orvosoknak, amelyből meg tudnak élni - szögezte le Papp Magor. Hozzáfűzte: a fiatalokra ugyanis riasztó hatással van a kialakult hálapénz-rendszer. Valószínűleg ezért döntenek úgy, hogy nem pénzzel bélelt borítékok árán akarnak megélni, és inkább nyugati munkahelyet választanak.

Épp emiatt tartja fontosnak a Magyar Rezidens Szövetség a bérrendezés mellett a hálapénzrendszer felszámolását - közölte a szervezet elnöke.

Papp Magor felhívta a figyelmet arra, hogy a végzősök körében készült felmérés szerint több mint 93 százalékuk egy kisebb bérkonszolidáció esetén már szerződésben utasítaná el a hálapénznek már a lehetőségét is.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Nagyot alakított az MBH Bank, a vállalatok után a lakosságnál is élre törnének

Nagyot alakított az MBH Bank, a vállalatok után a lakosságnál is élre törnének

A bankszektor átlagánál is kiugróbb eredménnyel zárta 2023-at az MBH Bank: a tavaly május 1-jei fúzióval létrejött hitelintézet 345 milliárd forintos korrigált adózás előtti teljes átfogó eredményt ért el. Az elért 33%-os tőkearányos nyereség jócskán felülmúlja a piac átlagát, pedig rendkívül konzervatívan céltartalékoltak. A bankcsoport több sikeres akvizíciót is végrehajtott, a mérlegfőösszege 500 milliárd forinttal emelkedett, és ebben a Fundamenta felvásárlása még nincs is benne, utóbbi egyébként 16,1%-ról 20,6%-ra fogja növelni lakossági hitelpiaci részesedésüket. A részleteket a tőzsde honlapján megjelent gyorsjelentés mellett egy csütörtöki sajtótájékoztatón ismertette a menedzsment.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 07:57
×
×
×
×