Torlódásokra kell számítani a repülőnap miatt

Infostart
2010. augusztus 6. 14:53
Jelentős torlódásra kell számítaniuk az autósoknak Kecskemétnél a hétvégi repülőnap miatt az M5-ös autópályán, valamint a 44-es és az 54-es főutakon. Nyikos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban elmondta: aki nem a rendezvényre indul, annak holnap és vasárnap is kerülőút választását ajánlják délelőtt 10 óra és délután 4 óra között.

Tegnap az Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. a vasárnapig felfüggesztette a tartós korlátozásokkal járó felújítási munkálatokat az M5-ös autópályán. A társaság ezzel szeretné segíteni a nagy tömegeket vonzó kecskeméti repülőnapra és a bugaci hagyományőrző rendezvényre utazókat. A csomópontokon a szervezők tájékoztató táblákat helyeznek el.

A Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap Európa öt legnagyobb repülőbemutatóinak egyike, amelyen több mint 20 ország vesz részt.

Hanganyag: Litauszky Balázs


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nyikos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendõrfõkapitányság szóvivõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást